Index Vakbarát Hírportál

Orosz énekegyüttes és kínai küldöttség Észak-Koreában az államalapítás 75. évfordulóján

2023. szeptember 8., péntek 18:46

Orosz katonai ének- és táncegyüttes érkezett Észak-Koreába, és kínai küldöttséget is várnak szeptember 9-re, az állam megalapítása alkalmából.

Phenjan, amely a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) kikiáltásának 75. évfordulóját ünnepli szombaton, korábban már közölte, hogy katonai díszszemlét tartanak az évforduló megünneplésére.

Az orosz hadsereg hivatalos akadémiai ének- és táncegyüttese (közismertebb nevén az Alekszandrov együttes) csütörtökön megérkezett Phenjanba – jelentette a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség.

„Oroszország számára engedélyezték, hogy új diplomatákat alkalmazzon phenjani képviseletén” – közölte csütörtökön Moszkva észak-koreai nagykövetsége. „2019 óta először 20 diplomatát, illetve nagykövetségi dolgozót vettünk fel, akik a személyzet cseréje keretében érkeztek” – közölte a nagykövetség a Facebook oldalán.

A KCNA jelentése szerint pénteken a párt és az észak-koreai kormány meghívására, Liu Kuo-csung első miniszterelnök-helyettes vezetésével kínai küldöttség is érkezik Phenjanba.

Rovatok