A szlovén rendőrség növeli jelenlétét Horvátországgal közös határán az illegális migráció visszaszorítása érdekében – jelentette be Bostjan Poklukar belügyminiszter szombaton.
Az illegális bevándorlók több mint 90 százaléka a kelet-szlovéniai Brezice város körzetében, különösen két, közvetlenül a szlovén–horvát határon fekvő településen, Dobován és Rigoncén halad át. A tárcavezető a helyiek kérésére érkezett szombaton a térségbe, hogy személyesen tájékozódjon, beszéljen a lakosokkal és önkormányzati képviselőkkel.
A rendőrség a szükségletek szerint gondoskodik a biztonságról. Már eddig is fokozta a jelenlétét a térségben, és kiterjesztette a technikai megfigyelés alkalmazását
– mondta Senad Jusic rendőrfőnök, aki elkísérte a minisztert.
A látogatásra az után került sor, hogy a helyiek aggodalmuknak adtak hangot a nagyszámú, főként fiatal férfiakból álló csoportok miatt, amelyek szinte folyamatosan haladnak át a településeken. Hetente akár több mint 1300-an mennek át a térségen – mondta el Ivan Molan, Brezice polgármestere és Anka Vucajnk, a rigoncei helyi közösség képviselője.
Brezice és Rigonce a 2015-ös migrációs válság alatt is nagy nyomás alatt állt. Szlovénia akkor közel kétszáz kilométer hosszú kerítést épített a Horvátországgal közös határán.
Az új szlovén kormány tavaly júliusban megkezdte ennek a kerítésnek a fokozatos lebontását. A helyi lakosok most azt kérték a belügyminisztertől, hogy az építmény ottani része maradjon a helyén, sőt bővüljön. Poklukar ígéretet tett, hogy a kerítés állva marad.
Vucanjk elismerte, hogy eddig nem történt incidens a környéken, de az emberek bezárkóznak a házakba, és félnek a földeken dolgozni, gyermekeiket sem merik túl messzire engedni otthonról.
Szlovéniában az év első nyolc hónapjában több mint 36 ezer határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ebből 34 ezret a horvát–szlovén határszakaszon.
A túlnyomó többség menedékjogot kér, de aztán gyorsan elhagyja az országot, és nyugat vagy észak felé veszi az irányt, ami Poklukar szerint egyértelműen visszaélés a menekültügyi eljárással. A helyzet az után kezdett romlani, hogy Horvátország csatlakozott a schengeni övezethez, és a szlovén–horvát határon megszűnt a rendőri ellenőrzés.
Poklukar szerint a szlovén rendőrség jó munkát végez, de úgy vélte: Zágrábnak jobban ellenőrzés alatt kellene tartania a kialakult helyzetet. A két ország rendőrei már most is közösen járőröznek, de Szlovénia „hajlandó fokozni az együttműködést”, ha Horvátország további segítséget kérne – mondta.
Brezice polgármestere eközben bírálta Horvátországot, mondván, hogy nem úgy felügyeli a schengeni határt, ahogyan kellene. Felszólította az illetékeseket, hogy a legmagasabb szinten próbáljanak meg megállapodni Horvátországgal abban, hogy a törvényeknek megfelelően végezze az ellenőrzéseket. Ellenkező esetben Molan szerint Szlovéniának újra be kell vezetnie a rendőri ellenőrzést a határon, ahogyan Ausztria is tette.