Index Vakbarát Hírportál

Rejtélyes körülmények között eltűnt Vlagyimir Putyin orvosa

2023. szeptember 10., vasárnap 06:04

Csaknem egy hete nem találják a szentpétervári Vakcina- és Szérumkutató Intézet korábbi igazgatóját, Viktor Truhint.

Az 59 éves Truhint legutóbb szeptember 3-án látta a lánya. Azóta senki sem tudja, hogy lehet, a rendőrség már a körözését is elrendelte.

A brit The Sun című lap szerint az orvos egy nappal azelőtt tűnt el, hogy szeptember 4-én kirúgták a munkahelyén, az orosz Szövetségi Gyógyszerészeti-Biológiai Ügynökségnél (FMBA), mivel korrupciós ügybe keveredett. 

Viktor Truhin 11 éven át vezette a szentpétervári Vakcina- és Szérumkutató Intézetet, és Nicaragua tiszteletbeli konzuljaként is működött Szentpétervárott. A The Sun azt is pedzegette, hogy esetleg Vlagyimir Putyin egészségügyi állapotával kapcsolatban is információkkal rendelkezhetett (hogy mi alapján, az nem világos, mi erre vonatkozóan nem találtunk információt).

Eltűnése előtt Truhin egy búcsúlevelet is írt a kollégáinak, amelyben úgy fogalmazott: szerinte nagy dolgokat értek el az utóbbi időben, és nem érzi úgy, hogy bűnös lenne.  Lánya, Szofija azt mondta, édesapjára nem jellemző, hogy önszándékából ilyen módon eltűnjön, és saját bevallásuk szerint a korábbi munkatársai sem számítottak erre, Azt viszont lánya is elismerte, hogy kimerült, lehangolt volt az utóbbi időben a sok munka miatt, ugyanakkor hozzátette: biztos abban, hogy semmiképp sem követne el öngyilkosságot. 

Érdekesség, hogy Truhin WhatsApp- és Telegram-fiókját az eltűnése óta egyszer, szeptember 5-én rövid időre megnyitották, de hírt ott sem adott magáról (ha egyáltalán ő volt az, aki bejelentkezett az alkalmazásokba). 

Elkapták, miközben megpróbált elszökni az országból 

Frissítés: utóbb az orosz sajtóban arról jelentek meg hírek, hogy megtalálták Truhint. A fontanka.ru információi szerint

pénteken megpróbált Oroszországból Belaruszba átszökni, de a határon elfogták az orosz titkosszolgálat (FSZB) emberei. 

Elfogása után őrizetbe vették. A Truhin ügyében eljáró szentpétervári bíróság szombaton jóváhagyta azt, hogy a férfi előzetes letartóztatásba kerüljön (Truhin ügyvédei ezzel szemben azt szerették volna elérni, hogy házi őrizetbe kerüljön). 

Az orosz-ukrán háború fejleményeit vasárnap is percről percre követjük ebben a cikkünkben.

Rovatok