Index Vakbarát Hírportál

Putyin jelöltjei vezetnek az orosz regionális és helyi választásokon

2023. szeptember 11., hétfő 07:30

A Kreml által támogatott jelöltek vezettek az orosz regionális és helyi választásokon a Központi Választási Bizottság által a vasárnap esti urnazárás után ismertetett részeredmények szerint.

Az Oroszországi Föderáció alkotmányába foglalt 89 régió közül 85-ben tartottak péntektől vasárnapig regionális és helyi választást – írta az MTI.

A hadiállapot ellenére először voksolhattak az orosz jogrend szerint annak a négy, Ukrajnától a háború kezdetén elcsatolt területnek a lakói, amelyet a nemzetközi közösség többsége nem fogad el Oroszország részeként. A listás részeredmények alapján ott is az Egységes Oroszország párt vezet a szavazatok 74-78 százalékával.

A voksolás alatt 26 kormányzói szék sorsa dőlt el – közülük 21 közvetlen, 5 pedig közvetett választáson.

Emellett pótválasztást tartottak 4 szövetségi egyéni képviselői körzetben, továbbá 20 regionális parlament képviselői helyeit osztják el az eredmények alapján, számos városi és helyi választás mellett.

A Reuters szerint az Európa Tanács, Európa vezető jogvédő szervezete a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezte a szavazást, Ukrajna szerint pedig törvénytelen kísérlet volt Oroszország uralmának szigorítására Ukrajna déli és keleti régiói felett.

A jogvédők arra hivatkoznak, hogy nem volt valódi verseny, ugyanis a hatóságok több orosz ellenzéki jelöltet is ellehetetlenítettek.

Rovatok