Index Vakbarát Hírportál

Terrortámadásokat hiúsított meg az izraeli titkosszolgálat

2023. szeptember 11., hétfő 07:37

Izrael világszerte 27, izraeliek ellen tervezett iráni terrortámadást hiúsított meg az idén – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.

David Barnea, a Moszad, vagyis az izraeli titkosszolgálat vezetője a Tel-Aviv melletti Herzliában működő Reichman Egyetem nemzetközi terrorelhárítási konferenciáján közölte, hogy ebben az évben 27 olyan iráni terrortámadást akadályoztak meg, melyben a terroristáknál már ott volt a fegyver vagy a lőszer, meghatározták célpontjukat, és szándékukban állt a merénylet végrehajtása.

„Azt látjuk, hogy jelentősen nőtt az egész világon az izraeliek és zsidók életére törő kísérletek száma, s ezek meghiúsításán dolgozunk” – mondta Barnea. Egyben megfenyegette a felelősöket, hogy Irán mélyén és Teherán szívében is elérik őket.

Grúziában, Görögországban és Németországban is lebuktattak iráni ügynököket

– szemlézte az MTI a The Jerusalem Post című újság hírportáljának cikkét.

Barnea videókat mutatott be iráni terroristák elfogásáról és kihallgatásáról Tanzániában és Cipruson. A Moszad feje kitért az iráni nukleáris fejlesztésekre is, amelyekkel szerinte a nemzetközi közösségnek szembe kell helyezkednie, cselekvő módon megfékezve azokat.

Végezetül egy ősi perzsa mondással üzent Teheránnak: „Soha ne nyiss ki olyan ajtót, amelyet nem tudsz többé bezárni.”

Rovatok