Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun megérkezett Oroszországba

2023. szeptember 12., kedd 06:58

Oroszországba érkezett az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon. Az Egyesült Államok a két ország fegyverüzletétől tart.

Négy év után először hagyta el országát az észak-koreai diktátor, és 2011-es hatalomra lépése óta ez az utazás mindössze a tizedik Kim Dzsongun számára. Hatalmas páncélozott vonattal indult útnak a diktátor, mivel a CNN információi szerint – édesapjához hasonlóan – vonattal szeret a legjobban közlekedni.

Ahogy korábban írtuk, Kim Dzsongun vasárnap délután hagyta el Phenjan városát, és helyi idő szerint kedd reggel érkezett meg Oroszországba. A 20 golyóálló kocsiból álló vonat óránkénti 59 km/h-s sebességgel közlekedett a hatalmas súlya miatt.

A DIKTÁTOR, PÁRTTISZTVISELŐI ÉS FEGYVERES TESTŐREI KÍSÉRETÉBEN SZÁLLT LE LUXUSVONATÁRÓL. 

Egyik ország vezetője sem osztotta meg, mi szerepelhet az esetleges személyes találkozó napirendjében. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta,

a találkozón elsősorban a szövetkezésről lesz szó, valamint Kim érkezésének tiszteletére egy hivatalos vacsorát is szerveztek. 

Amerika szinte retteg a két ország találkozójától

Eközben az amerikaiak attól tartanak, hogy a Putyin–Kim-találkozó fegyverek kifejlesztéséhez szükséges technológiához juttatja Észak-Koreát, amelyekhez az eddigi szankciók miatt már két évtizede nem férhetett hozzá. 

Emellett az orosz hadsereg megviselt, kimerült és utánpótlásra szorul a több mint másfél éve tartó ukrajnai háború miatt, és ez a másik oka, hogy az Egyesült Államok tart a két fél találkozójától. A két ország hétfői bejelentését követően a Fehér Ház fel is szólította Észak-Koreát, hogy „ne szállítson vagy adjon el fegyvereket Oroszországnak”.

Amint arra számítottunk, Oroszország és Észak-Korea között folytatódhatnak a fegyverkezési tárgyalások Kim Dzsongun oroszországi útján

– mondta Adrienne Watson, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője Oroszország és Észak-Korea bejelentésére reagálva.

Rovatok