Index Vakbarát Hírportál

Több száz millió dolláros üzletet csinált egy hírhedt amerikai fegyverkereskedő Ukrajnában

2023. szeptember 12., kedd 06:05

Összesen 1 milliárd dollár értékben kapott megrendeléseket a Pentagontól egy amerikai fegyverkereskedő, aki korrupciós ügyekbe is belekeveredett. Ezen belül egyedül Ukrajnába mintegy 200 millió dollár értékben szállíthat fegyvereket – derítette ki a The New York Times.

Az amerikai lap oknyomozásából kiderült, hogy a floridai származású Marc Morales cége, a Global Ordnance összesen nagyjából 1 milliárd dollár értékben kötött szerződéseket a Pentagonnal. A The New York Times úgy tudja, hogy

Morales egy ukrán tisztet is lefizethetett azért, hogy az ukrán kormányzatnak fegyvereket adhasson.

A The New York Times szerint Morales és ténykedése a Biden-kormányzat fegyverszállítási stratégiájának egy elhallgatott részét képezi. Mint írták, a fegyverkereskedő ténykedése azért is szembetűnő, mert bár Ukrajna általánosságban véve igyekszik korrupcióellenes lépéseket bevezetni az országban, viszont a fegyverkereskedelem terén épphogy lazítottak a korrupciót gátló szabályokon, amelyeket az utóbbi években hozott a kormányzat. Ezáltal jelenleg egy bennfentes, szűk kör az, amely fegyvereket szállíthat Ukrajnának, például az amerikaiak pénzéből. 

Morales két versenytársa például arra panaszkodott, hogy a fegyverkereskedő cégének tisztességtelen előnye van velük szemben amiatt, hogy az említett ukrán tisztet megvásárolta magának, továbbá amiatt, hogy a Pentagonban is megvannak a maga kapcsolatai.

A The New York Times szerint ráadásul valószínűleg nem ő az egyetlen olyan fegyverkereskedő, akinek ilyesféle kapcsolatai lehetnek az ukrán kormányzatban.

Moralesnek még 2010-ben volt is egy zavaros ügye. Akkor – egy informátor szerint – Afrikában, Gabonban boltolt le egy fegyverüzletet úgy, hogy kormányzati tisztviselőket fizetett le. Az ügyben vizsgálat is indult, de ez 2012-ben különös okok miatt elakadt, és nem vonták felelősségre (Morales viszont a fegyverkereskedést jó két évre otthagyta a botrány miatt).

Mindezek ellenére kapott jelentős megrendeléseket az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Ráadásul az ukrán védelmi minisztérium egyik munkatársa arra panaszkodott, hogy

a Morales cége által leszállított harcjárművek egy része nem megfelelően, hiányosan felszerelve érkezett meg.

Emiatt az ukrán korrupcióellenes hatóság el is kezdte vizsgálni az ügyletet. Kihallgatták magát Moralest, valamint a minisztérium több tisztviselőjét is. 

A The New York Times kérdésére az ukrán védelmi minisztérium azt közölte, hogy ezt a vizsgálatot azóta „lezárták”, a korrupcióellenes hatóság viszont nem erősítette meg ugyanezt. Ráadásul a lap szerint Morales cégének tisztviselői a múlt hónapban arról beszéltek, hogy további „nagy megrendeléseket kaphatnak” a közeljövőben, és az ukrán kormányzat meg is kérdezte tőlük, hogy le tudnának-e szállítani bizonyos fegyvereket – mire a férfi biztosította őket arról, hogy igen. 

Rovatok