Index Vakbarát Hírportál

Bizalmatlansági eljárás indul Joe Biden ellen

2023. szeptember 12., kedd 17:36

Kevin McCarthy, az amerikai képviselőház republikánus elnöke közölte: utasítást adott a képviselőház bizottságainak arra, hogy indítsák meg a bizalmatlansági eljárást (impeachment) Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke ellen.

Egy korábbi írásunkban már foglalkoztunk azzal, hogy az Egyesült Államok elnöke ellen megindulhat egy ilyen eljárás.

Kedden Kevin McCarthy bejelentette, hogy kezdeményezi az eljárás megindítását, amelyet három republikánus képviselő, James Comer, Jim Jordan és Jason Smith vezet majd. 

Utasítást adok a képviselőház bizottságinak arra, hogy nyissák meg a hivatalos bizalmatlansági eljárást Joe Biden elnök ellen. Az utóbbi néhány hónapban a képviselőház republikánus tagjai súlyos és hihető vádakat fogalmaztak meg Joe Bidennel kapcsolatban

– írta McCarthy, aki szerint e vádak alapján „a korrupció kultúrája”  jellemezheti az amerikai elnököt.

Hazugnak nevezte Joe Bident 

Kevin McCarthy „logikus lépésnek” nevezte az eljárás megindítását, és azt mondta, hogy ezáltal a képviselőház bizottságai „teljes felhatalmazást kapnak arra, hogy minden tényt és választ az amerikai közvélemény elé tárjanak”. A politikus emellett azt is kimondta, hogy a republikánus vizsgálatokokból az derült ki, Joe Biden „hazudott” a fia, Hunter Biden külföldi üzleteivel kapcsolatban. 

Állítása szerint több tanú is igazolta az amerikai elnök személyes érintettségét, és azt, hogy Joe Biden elnökként maga is telefonon beszélt a fia üzleti partnereivel. Hozzátette azt is, hogy a banki átutalások is bizonyítékot jelentenek, amelyek szerint a Biden család összesen 20 millió dollárt nyert ezeken az üzleteken. McCarthy ezzel kapcsolatban szó szerint isemlítette az ukrajnai Burisma Holdings ügyét.

Ezen túl arra is utalt, hogy Joe Biden kormányzata megpróbálta megakadályozni, hogy a korrupciós ügy részletei nyilvánosságra kerüljenek. 

Párttól és attól függetlenül, hogy kire szavaztak, ezeket a tényeket minden amerikainak figyelembe kell vennie. Az amerikaiak megérdemlik, hogy tudják: a közhivatalok nem eladók, és a szövetségi kormányt nem lehet arra használni, hogy egy politikai hatalommal rendelkező család tetteit eltitkolják

– mondta Kevin McCarthy a bejelentése végén. Az erről készült videót a politikus az X-en (korábbi Twitter) is megosztotta. 

Szavazással, vagy anélkül? 

CNN hírportálja szerint McCarthy az utóbbi hetekben a nyilvánosság előtt és zárt ajtók mögött egyaránt számos alkalommal beszélt arról, hogy meg akarja indítani ezt az eljárást Joe Biden ellen. Ők emellett azt írták, hogy

McCarthy bejelentése után még a republikánus képviselőházi többségnek is jóváhagyást kell adnia ahhoz, hogy hivatalosan is megindulhasson az eljárás.

Republikánus források azt mondták a hírportálnak, hogy McCarthy abban bízik: szeptember végére hivatalosan is elkezdődhet az eljárás. Hozzátették azt is, hogy McCarthy várhatóan egy csütörtöki eseményen egy újabb lépést tesz ebben az ügyben, ahol a képviselőházban zajló vizsgálatokról lesz szó. Egy másik, az ügyre rálátó forrás pedig azt mondta a CNN-nek, hogy McCarthy konkrétumokkal majd csak a szavazás után állhat elő (ugyanakkor a voksolás dátumát McCarthy egyelőre nem tűzte ki).  

Mások viszont arról írnak, hogy ezt a szavazást a jelek szerint McCarthy megkerülte az utasítással. Jake Sherman, a politikus bejelentéséről elsők közt beszámoló újságíró legalábbis úgy értelmezi, hogy nem lesz szavazás ebben az ügyben (holott McCarthy korábban, és még az utóbbi napokban is arról beszélt, hogy egy ilyen súlyos ügyben nem lehet eljárást indítani szavazás nélkül).

A Fehér Ház cáfolt, Joe Biden viccelődött ezzel 

A CNN emlékeztetett arra is, hogy Joe Biden fiával, Hunter Bidennel kapcsolatban többször is felmerült a korrupció gyanúja az utóbbi években. Ugyanakkor – állításuk szerint – a képviselőházi vizsgálatok alatt eddig közvetlen bizonyíték nem került elő azzal kapcsolatban, hogy Joe Biden elnök személyes anyagi előnyökre tett szert Hunter Biden külföldi üzleteinek köszönhetően. 

Megjegyezték továbbá, hogy a Bidennel szemben megfogalmazott vádakat korábban még a republikánus képviselők egy része is szkepticizmussal fogadta. A párt radikális szárnya viszont a Reuters szerint azzal fenyegetőzött a napokban, hogy McCarthyt megpróbálhatják elmozdítani a képviselőház éléről, ha nem indítja meg ezt az eljárást.

A Fehér Ház korábban azt közölte, hogy semmi alapja nincs a Joe Biden elleni korrupciós vádaknak. Az amerikai elnök pedig egy alkalommal, július végén viccelődve beszélt arról, hogy a republikánusok megindíthatják ellene az impeachmentet amiatt, hogy az infláció visszaesett, és azzal már nem tudják támadni politikailag. 

Ebben a szellemben válaszolt most Ian Sams, a Fehér Ház egyik szóvivője is McCarthy bejelentésére a közösségi médiában. Ő azt írta, hogy a republikánus képviselők már 9 hónapja vizsgálódnak, de nem találtak bizonyítékot Joe Biden ellene, és ezt a párt néhány tagja is elismerte, továbbá azt is kritizálta, hogy McCarthy mégsem szavaztatja meg az eljárás indítását. 

Rovatok