Index Vakbarát Hírportál

A marokkói földrengés áldozatainak sürgősségi segélyezésére kér támogatást a Vöröskereszt és a Vörös Félhold

2023. szeptember 12., kedd 18:16

Mintegy 112 millió dollárnak (4,4 milliárd forintnak) megfelelő összegű támogatás összegyűjtésére tett közzé sürgősségi felhívást a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) a marokkói földrengés áldozatainak megsegítése érdekében – közölte kedden Caroline Holt, az IFRC globális műveleti igazgatója.

„Ebben a felhívásban százmillió svájci frankot kérünk a jelenleg legégetőbb szükségletek, beleértve a vízellátás, a higiénia és a menedéknyújtás kielégítésére” – közölte az IFRC igazgatója. Hozzátette, gondoskodniuk kell arról, hogy elkerüljék a katasztrófa második hullámát.

Caroline Holt elmondta, hogy az IFRC közvetlenül a földrengés után egymillió svájci frank (403 millió forint) támogatást hagyott jóvá azonnali segítségnyújtásra a marokkói Vörös Félholdnak a katasztrófavédelmi vészhelyzeti alapból. 

„Ez a sürgősségi segítségnyújtás, mint sok földrengés esetében, egy maratoni folyamat” – fűzte hozzá.

Az észak-afrikai ország történelmének egyik legpusztítóbb, 6,8-as erősségű földrengés áldozatainak száma – a hétfő esti közlés óta változatlanul – 2862, a sebesülteké 2562, de félő, hogy mindkét szám tovább emelkedhet – áll a legfrissebb, kedd délelőtti jelentésben.

A péntek esti rengés epicentruma a Magas-Atlaszban, a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 kilométerre délnyugatra volt.

Rovatok