Index Vakbarát Hírportál

A brit sebészek kétharmadát zaklatás éri

2023. szeptember 12., kedd 13:15

A National Health Service (NHS), vagyis a brit egészségügyi rendszer sebészeti személyzet a nemek közötti különbségeket vizsgálta a kollégák körében az elmúlt öt évben tapasztalt szexuális visszaélésekkel kapcsolatban. A felmérés eredménye alapján több nő számolt be arról, hogy a visszaélés különböző formáinak áldozatává vált, beleértve a nemi erőszakot is.

A British Journal of Surgery (BJS) című szaklap szerint az NHS női sebészeinek kétharmadának kell szembenéznie szexuális zaklatással és annak valamilyen formájával. Az elmúlt öt évben a női sebészek 63 százaléka, a férfiaknak „mindössze” 23 százaléka számolt be szexuális zaklatásról, melyet kollégáik követtek el.

A felmérésből kiderül, a nők – akik továbbra is kisebbségben vannak a sebészetben – nagyobb valószínűséggel számoltak be szexuális visszaélésről és támadásról, mint férfi társaik.

A munkahelyi nemi erőszak mellett a felmérés megállapította, 

a felmérésben részt vevők arról számoltak be, hogy a kollégák más, munkával kapcsolatos kontextusban, többek között tantermi, konferencia és munka utáni, kollégákkal tartott rendezvényeken is megerőszakolták őket.

Több mint 1700 résztvevője volt a felmérésnek, melynek nagy része tanácsadókból és még magasabb pozíciójú egészségügyi dolgozókból állt. A felmérés azt is feltárta, hogy a férfiak és a nők között jelentős eltérés mutatkozik abban, mennyire hisznek az olyan szervek, mint a General Medical Council (GMC), vagyis a brit orvosi kamara és a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat szexuális visszaélésekkel kapcsolatos kérdéseinek kezelésében.

A nőknek csupán 15,1 százaléka tartotta a GMC-t megfelelőnek a szexuális visszaélések kezelésében,

míg a férfiaknak csaknem a fele (48,5 százalék) elégedett volt a munkájukkal.

A jelentés szerint a munkatársak számára a munkahelyi zaklatás károsan hathat a fizikai és mentális egészségükre, a legrosszabb esetekben akár önkárosításhoz és öngyilkossági szándékhoz is vezethet.

A BJS kutatói sürgették a sebészeti munkaerő kultúrájának javítását célzó intézkedéseket, és „megfelelő mechanizmusok létrehozását az elkövetőkkel szembeni fellépéshez”.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok