Index Vakbarát Hírportál

Kamera vette, ahogy mellbe rúgják a volt szlovák belügyminisztert

2023. szeptember 13., szerda 13:28

Elszabadultak az indulatok szerda reggel a Smer-SD sajtótájékoztatóján, miután Robert Ficóék beszéde közben megjelent a helyszínen Igor Matovic, az OĽaNO elnöke.

A Smer képviselői a sajtóesemény keretében felszólították a szlovák kormányt, hogy a migrációs helyzet miatt zárják le a Magyarországgal közös határokat.

A felszólalást váratlanul megszakította Igor Matovic egykori pénzügyminiszter, aki egy terepjáróval közelítette meg a helyszínt, majd a nála lévő megafonon keresztül többször is maffiának nevezte a Smert.

Robert Fico és párttársai erre körbevették az autót, Matovic pedig egyebek mellett a korábbi smeres belügyminiszterrel, Robert Kalinákkal keveredett dulakodásba.

A két politikus először csak ordibált egymással, aztán a pillanat hevében Matovic egyszerűen mellkason rúgta Kalinákot, amire a Smer egy másik képviselője, Richard Glück ütéssel válaszolt, írja a Paraméter.

A balhé előtt Fico arról értekezett, hogy a szlovák kormánynak megvannak a törvényi és technikai eszközei a határellenőrzés újbóli bevezetéséhez.

Szerinte a kormányfő feladata a nemzetállami érdekek védelme, és ha Németország és Csehország lezárja a határait, Szlovákiában tovább romlik a helyzet, ami már most is válságos. Fico úgy véli, hogy országának nem jelenthet gondot 200 kilométernyi zöldhatár megvédése.

Rovatok