A brit sebészeteken dolgozó nők egyharmadát érte szexuális zaklatás még munka közben is az elmúlt öt évben – ez derült ki egy frissen közzétett tanulmányból.
A vezető sebész izzadt a műtőben. Hirtelen megfordult, és a fejét a mögötte álló nő mellébe temette. Az áldozat akkoriban a legkevesebb befolyással rendelkező személy volt a műtőben. Ma már tapasztalt és tehetséges sebész konzultáns, de csupán Judith néven bemutatkozva még mindig idegesen idézte fel felkavaró élményeit a BBC-nek.
Azt mondta: teljesen lefagyott, amikor a nagy tekintélyű szakorvos a dekoltázsába törölgette a homlokát.
Miután másodszor is megtette, Judith felajánlotta, hogy hoz egy törölközőt. „Nem, ez sokkal szórakoztatóbb” – reagált vigyorogva a sebész. A beosztott pedig „mocskosnak és megalázottnak érezte magát”.
Még kétségbeejtőbb volt számára kollégái mély hallgatása.
A sebészetek női alkalmazottai azt állítják, hogy a kollégáik szexuálisan zaklatják, bántalmazzák, sőt egyes esetekben megerőszakolják őket – ez derült ki abból a kiterjedt felmérésből, amit egy szakportál, a British Journal of Surgery tett közzé.
A jelentés „valóban sokkoló” – szögezte le a király sebésztársaság, a Royal College of Surgeons.
A nőket fogdosták, erekcióban levő férfi nemi szerveket dörgöltek hozzájuk, egyeseknek pedig karrierlehetőséget ajánlottak a szexért cserébe – mindezt a sebészeten.
A válaszadó női sebészek közel kétharmada mondta: az eltelt öt évben szexuális zaklatás célpontja volt, egyharmadukat pedig szexuálisan bántalmazták kollégái. Kivétel nélkül attól tartanak, hogy vallomásaik ártanak karrierjüknek, abban pedig nem bíznak, hogy a brit egészségügyi szolgáltatás, az NHS intézkedni fog az ügyben.
Anne, akinek a teljes neve jogi okokból nem fedhető fel, csak azért kívánt beszélni, mert úgy véli: nem következik be változás, ha az áldozatok elhallgatják a történteket.
Nem állítja, hogy megerőszakolták, de egyértelmű, hogy a kényszerű szex nem volt konszenzusos. Egy orvosi konferenciával egybekötött társadalmi esemény után következett be – az azonos szakterületen dolgozó orvosok találkozóján. A fiatal nő akkor még gyakornok volt, a férfi pedig szakorvos.
„Megbíztam benne és felnéztem rá” – ismerte el Anne.
A férfi rájátszott a jóhiszeműségre, és hozzátette, hogy a többiek idegenek, nem szolgálnak rá a bizalomra.
Visszakísért a szállásomra, azt hittem, beszélgetni akar velem, aztán váratlanul ellenem fordult, és lefeküdt velem
– Anne abban a pillanatban megdermedt. „Nem tudtam megállítani” – tette hozzá.
Az eset maradandó nyomokat hagyott: érzelmileg elzsibbasztotta, és évekkel később „rémálomként” emlékezett rá vissza még akkor is, amikor éppen egy műtét elvégzésére készült.
A tanulmányból nem derült ki, hogy a műtét közben elforduló vagy általában a szexuális zaklatásoknak milyen közvetlen következményei voltak a páciensekre nézve.
A brit kutatás volt az első arra tett kísérlet, hogy felmérjék a szexuális zaklatások elterjedtségét a műtőkben és azokon kívül.
Sebészként regisztrált férfiakat és nőket kértek fel a részvételre, közülük 1434-en válaszoltak a kérdésekre. A válaszadók fele nő volt, az összes válaszadó túlnyomó többsége azonban konzulens és magasabb beosztású munkatárs – a jelentés szerint azért, mert a fiatalabbak túlságosan is féltek megszólalni.
A kivonatos megállapítások:
A jelentés szerint a férfiak csaknem egynegyedét, 24 százalékát szintén zaklatták szexuálisan, a férfi- és a női sebészek mégis „eltérő valóságot élnek át”.
Megállapításaink valószínűleg megingatják a sebészi szakmába vetett bizalmat
– mondta Dr. Christopher Begeny, az Exeteri Egyetem munkatársa.
A válaszokból az is kiderült: a felmérés résztvevői nem bíznak abban, hogy a szakterületeket felügyelő intézmények orvosolják a problémákat.
„A zéró tolerancia kultúráját kell kialakítani, hogy az érintettek biztosak legyenek abban: bejelentéseiket komolyan veszik” – reagált Tim Mitchell, az Angol Királyi Sebészkollégium elnöke.
„Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”
(Borítókép: Christopher Furlong / Getty Images)