Index Vakbarát Hírportál

Hiába akarták kitenni a pártból, Putyin barátját ünneplik Németországban

2023. szeptember 14., csütörtök 11:38

Az SPD-s exkancellárt, Gerhard Schrödert még tavaly nyáron szerették volna kizárni a pártból szoros orosz kapcsolatai miatt, azonban az etikai bizottság nem találta vétkesnek ebben. Az azóta is párttag 79 éves politikus idén ünnepli párttagságának 60. évét, amely miatt az SPD ünnepséget rendez neki.

Elég változatos évet tudhat maga mögött a szociáldemokrata Gerhard Schröder, aki két cikluson keresztül, 1998 és 2005 között vezette a szövetségi német kormányt kancellárként. Az ukrajnai háború miatt ugyanis kegyvesztetté vált a pártban, amiért személyesen is jó kapcsolatot ápol a háborús agresszor Vlagyimir Putyinnal.

Sőt, kancellársága után először az akkor épülő Északi Áramlat nevű német–orosz vegyesvállalat részvényesek érdekeit szem előtt tartó bizottságának elnökeként dolgozott, majd a 2010-es évek második felében már egy kizárólag orosz vállalatnál, ráadásul az állami energiacég Rosznyeftnél alkalmazták – az állást 2017-ben kapta, három évvel azután, hogy Oroszország a nemzetközi jogot megsértve annektálta a Krím félszigetet.

Schrödert 2022 nyarán az SPD 17 helyi szervezete is szerette volna kitenni a pártból, és etikai vizsgálatot indítottak ellene orosz kapcsolatai miatt. Csakhogy az egykori kancellárnak kedvező döntés született, így továbbra is a legnagyobb kormányzópárt tagja.

Annak ellenére, hogy tavaly még ki akarták zárni a pártból, idén Schröder számára ünnepséget szerveznek, hogy így emlékezzenek meg párttagságának 60. évfordulójáról.

Mindezt a hannoveri SPD vezetője, Christoph Matterne árulta el a Politicónak, aki azt is bejelentette, hogy az ünnepségre október 27-én kerül sor, 25 évvel azután, hogy megkezdte kancellárságát a remek orosz kapcsolatokkal rendelkező Schröder.

Az ünnepségre körülbelül 50 vendéget várnak, köztük Schröder közeli barátait és kabinetének több volt tagját. A Tagesschau értesülései szerint a 79 éves egykori politikus számára a köszöntőbeszédet az SPD bundestagbeli frakciójának a frakcióvezető-helyettese, Matthias Miersch tartja, de a tervek szerint Hannover egykori polgármestere, Herbert Schmalstieg is felszólal.

A német lap úgy tudja, Schröder egy kitűzőt és egy oklevelet is kap, amelyet az SPD elnökei is aláírnak – annak ellenére, hogy többször is szerette volna kizárni a pártból. A lap kérdésére a szociáldemokrata párt annyit reagált, hogy jubileumok esetén ez a bevett eljárás.

Rovatok