Index Vakbarát Hírportál

Tajvan helyre tette Elon Muskot

2023. szeptember 15., péntek 14:51 | aznap frissítve

A milliárdos Elon Musk durván magára haragította Tajvant, miután az országot Kínához tartozó államnak titulálta egy üzleti csúcstalálkozó keretein belül. Peking igényt tartana a jelenleg önálló Tajvanra, és a két ország között az elmúlt egy évben a feszültség egyre jobban fokozódott.

Kína a héten tartott légi és haditengerészeti gyakorlatokat Tajvan körül. Ez a sziget körüli katonai erődemonstráció már szinte rutinszerűvé vált mindkét állam számára. Tajvan közölte, több mint negyven kínai katonai repülőgépet és mintegy tíz hajót észlelt.

Nem ez az első eset, hogy Elon Musk, akinek üzleti érdekeltségei vannak Kínában, megjegyzéseivel feldühítette Tajvan kormányát. Októberben azt mondta, hogy a Peking és Tajpej közötti feszültséget úgy lehetne feloldani, ha Kínának adnának némi ellenőrzési lehetőséget Tajvan felett.

Hozzátette, szerinte a két kormány „ésszerűen elfogadható” megállapodást tudna kötni. Joseph Wu, Tajvan külügyminisztere szerint a szabadság nem eladó, és azt posztolta az X-en, hogy

remélem, Elon Musk is meg tudja kérni a KKP-t [Kínai Kommunista Párt], hogy nyissa meg az X-et az emberek előtt.

Ugyanis Musk mikroblogplatformja, a korábban Twitter néven ismert X Kínában be van tiltva.

Wu korábban azt mondta, hogy Kína hadgyakorlatai a januári tajvani választások befolyásolására irányulnak. Úgy fogalmazott,

A KNK [Kínai Népköztársaság] világossá tette, hogy alakítani akarja Tajvan közelgő nemzeti választásait. Nos, a mi polgárainknak kell dönteniük, nem a szomszéd zsarnoknak

Musk elektromos autókat gyártó Teslájának nagy gyártóüzeme van Sanghajban, és legutóbb májusban járt az országban. Találkozott magas rangú kínai tisztviselőkkel, és a kínai külügyminisztérium közölte, hogy a Tesla hajlandó kiterjeszteni üzleti tevékenységét az országban.

Látogatása nagy figyelmet keltett, mivel a Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok az elmúlt években mélypontra zuhantak. A magas szintű párbeszéd újrafelvétele ellenére a két ország még mindig nem ért egyet számos kérdésben, köztük Tajvan ügyében, amely az egyik legnagyobb konfliktusgócnak bizonyult közöttük. Az Egyesült Államok régóta Tajpej legfőbb szövetségese.

Rovatok