Index Vakbarát Hírportál

Egy klímaaktivista volt az első, aki segítség nélkül úszta át a Hudson folyót

2023. szeptember 15., péntek 09:40

Ötven évvel ezelőtt még a világ egyik legszennyezettebb folyójának tartották a Hudson folyót, ma viszont már egyre többen merészkednek a vízbe. Lewis Pugh klímaaktivista is belement, mi több, teljes egészében át is úszta azt. Az aktivistának nem ez volt az első drasztikus hosszúságú úszása, korábban úszott a Vörös-tengerben, illetve az Antarktisz jeges vizeiben is, hogy felhívja a figyelmet a vízvédelem fontosságára.

Lewis Pugh-t az ENSZ az „óceánok védőszentjének” nevezte el, tekintve, hogy mennyit tesz a vízvédelemért nemcsak szóban, de tettekkel is. Úszott a Vörös-tengerben, az Antarktiszon, most pedig teljes egészében átúszta a Hudson folyót, ami épp egybeesett az ENSZ közgyűlésének 78. ülésével – írja a CNN.

Az elképesztő távolságú úszás után úgy fogalmazott,

nem lehet egészséges bolygónk egészséges vizek nélkül.

Hozzátette, „a kemény munka még csak most kezdődik”. Ezzel arra utalt, hogy határozott lépésekre van szükség világszerte, hogy a Föld vizei tiszták maradhassanak és minél kevésbé legyenek szennyezettek.

Rovatok