Index Vakbarát Hírportál

Újabb akadályba ütközött Madeleine McCann ügye

2023. szeptember 15., péntek 19:06

Egyes információk szerint esélyes, hogy a Madeleine McCann-ügy egyik jelenlegi koronatanúja a jövőben nem lesz hajlandó alátámasztani állításait a bíróságon, aminek hatására újra megrekedhet az eljárás.

Madeleine McCann a portugáliai Praia da Luzból tűnt el nyomtalanul még 2007 májusában. Hosszú éveken át nem történt előrelépés az ügyben, így a német vádhatóság 2020-ban bejelentette, hogy a kislány valószínűleg már nem él. A meggyilkolásával nem sokkal később egy német állampolgárt, Christian Brücknert gyanúsították meg, aki 1995 és 2007 között Praia da Luzban lakott, pont ott, ahol Madeleine eltűnt – és ahol nemrég különböző tárgyakat talált a rendőrség. A férfit korábban már elítélték szexuális zaklatás miatt, és jelenleg is hétéves börtönbüntetését tölti egy 72 éves amerikai nő megerőszakolásáért, azonban azt tagadja, hogy Madeleine McCann ügyéhez köze lenne, és vádat sem emeltek még ellene. 

A német hatóság egyik koronatanúja Helge Busching, aki 2017-ben kereste meg a rendőrséget azzal, információi vannak Madeleine McCann eltűnésével összefüggésben. A férfi Brückner barátja volt egykor, így a segítségével még többet megtudhatnak az ügy fő gyanúsítottjáról, ám a Sun információi szerint nem kizárt, hogy pont miatta fog megrekedni az ügy. 

A portál úgy értesült, Helge Busching hezitál, és azzal fenyegeti a hatóságokat, hogy nem nyújt több segítséget. Egyes informátorok elmondása szerint könnyen meglehet, hogy a férfi a közeljövőben nem lesz hajlandó alátámasztani állításait a bíróságon.

Ez csak azt mutatja, hogy milyen típusú emberekkel van dolgod – és mennyire számítanak hitelesnek tanúként 

– fejtette ki egy forrás. 

Az esetben eljáró Hans Christian Wolters ügyész ugyanakkor nem tudott arról, hogy Busching váratlanul meggondolta volna magát, és kitartott amellett, hogy a vallomásának továbbra is súlya lesz. Hozzátéve, a tanúknak kötelességük tanúskodni, ez nem választás kérdése. Úgy tudni, Christian B. levelet írt ismerőseink, hogy támogassák őt, ha bíróság elé állítják. Azt írta, az ügyészek szörnyetegként festik le őt.

Két emberről tudok Algarve-ban, akik megkapták az üzeneteket. Nagyon megrémítette őket

– mondta a férfi egyik volt barátja.

Embercsempészetért ült

Helge Buschingot még 2017-ben tartóztatták le, mivel Görögországból Olaszországba próbált migránsokat csempészni, 2011-ben pedig már elítélték egy hajléktalan megtámadása miatt Olaszországban. A férfi a letartóztatását követően kapcsolatba lépett a hatóságokkal, miszerint értékes információi vannak, majd egy hotelszobában hallgatták ki őt órákon keresztül. Egy görög rendőrségi jelentés szerint Busching pénzbeli vagy egyéb ellenszolgáltatás nélkül vallott, önként, ám az nem ismert, mekkora büntetést kapott embercsempészetért, és hogy letöltötte-e azt. 

Ahogy Busching és Seyferth korábban beszámolt róla a rendőrségnek, 2007-ben betörtek Brückner algarve-i otthonába, ahonnan elloptak egy kamerát és egy fegyvert, amiket később egy tóba dobtak. Azt állították, a kamera szexuális erőszakot és kínzást ábrázoló jeleneteket tartalmazott két nővel – végül ez a tanúvallomás vezetett odáig, hogy Brücknert elítélték egy 72 éves nő megerőszakolásáért. A kamerát és a fegyvert azonban soha nem találták meg, és a gyanúsított úgy véli, Busching és Seyferth beszámolója okolható amiatt is, hogy belekeveredett Madeleine McCann ügyébe. 

Manfred, Christian és én Portugáliáról kezdtünk beszélni. Christian ekkor tett egy megjegyzést az eltűnt lánnyal kapcsolatban. Megkérdezte, hogy megyek-e még Portugáliába, mire azt mondtam: »Nem megyek többé Portugáliába, mert túl sok a gond ott, sok a rendőr az eltűnt gyerek miatt. Valóban furcsa, hogy nyomtalanul eltűnt«. Christian erre így válaszolt: »Igen, még csak nem is sikoltozott«

– nyilatkozta korábban Busching.

Rovatok