Index Vakbarát Hírportál

Meneszthették a kínai védelmi minisztert

2023. szeptember 16., szombat 17:31

A külügyminiszter után most a védelmi miniszter tűnt el a nyilvánosság elől Kínában, és úgy tudni, hogy le is váltották a posztjáról.

Li Csangfu védelmi minisztert a The Wall Street Journal kínai forrásokból származó értesülése szerint a múlt héten kihallgatták. Amerikai tisztségviselők pedig hírszerzési információk alapján állítják: a minisztert már le is váltották.  A Financial Times pedig amerikai tisztviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy Li ellen feltehetően nyomozás indult.

A kínai fél egyelőre ezeket a kijelentéseket nem cáfolta.

Li augusztus vége óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt – összegezte mindezt a Euronews. Mint írták, Washington szerint a Li körül kialakult problémák a hadseregen belül mélyen gyökerező gondokra utalnak, mivel a kínai hadsereget áthatja a korrupció. 

Az ügy összefüggésben lehet azzal is, hogy Hszi Csin-ping korrupcióellenes tisztogatásokkal és strukturális reformokkal akar rendet rakni a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg soraiban. Ezen túl a Reuters arról írt nemrég, hogy a kínai rakétás csapásmérő egységeknél súlyos hiányosságokat tártak fel, ami szintén összefüggésben lehet a miniszter leváltásával. 

Rovatok