Az első hordó sör csapra verésével veszi hivatalosan kezdetét a 188. Oktoberfest sörfesztivál Münchenben szombat délben.
Az első hordót Dieter Reiter müncheni polgármester veri csapra, majd az első korsó sört Markus Söder bajor miniszterelnöknek nyújtja át. Az, hogy a hordót hány ütéssel sikerül megnyitni, hagyományosan nagy érdeklődésre tart számot.
A jó időnek és a koronavírus-járványtól való aggodalmak múlásának köszönhetően nagy érdeklődésre, legalább hatmillió látogatóra számítanak a világ legnagyobb sörünnepén.
A fesztivál a szokásosnál két nappal tovább, október 3-ig tart, bevonva így a német újraegyesítésre emlékező nemzeti ünnepet is.
Az egyliteres korsó sör (Maß) 12,60 és 14,90 euró közötti összegbe, átlagosan 14,18 euróba kerül, 6,1 százalékkal többe az előző évinél. Idén első alkalommal lehet majd ingyenesen vízhez jutni a rendezvény területén felállított ivókutaknál – közölte az MTI.