Index Vakbarát Hírportál

Balesettel indult az Oktoberfest: három embert kórházba kellett szállítani

2023. szeptember 17., vasárnap 19:31

Kilencen könnyebben megsérültek a müncheni Oktoberfesten egy beltéri hullámvasúton történt balesetben. Közülük három embert kellett kórházba szállítani.

A hullámvasút két szerelvénye ütközött össze szombat este, a 18 napos fesztivál első napján – írja az msn.com. A hullámvasutat a baleset után lezárták, a rendőrség vizsgálja a történteket. A mentősök szerint a sérültek többsége zúzódással megúszta a balesetet, három embert kellett kórházba szállítani. 

Az egyik szerelvény állt, amikor egy másik vonat ismeretlen okokból lassan visszagurult, ezért ütköztek össze. Mindkettőben körülbelül harminc ember ült

– mondta Willi Ottens, a pálya igazgatója.

A 188. Oktoberfest kezdődött el nemrég

Az első hordót Dieter Reiter müncheni polgármester verte csapra, majd az első korsó sört Markus Söder bajor miniszterelnöknek nyújtotta át. 

A jó időnek és a koronavírus-járványtól való aggodalmak múlásának köszönhetően nagy érdeklődésre, legalább hatmillió látogatóra számítanak a világ legnagyobb sörünnepén.

A FESZTIVÁL A SZOKÁSOSNÁL KÉT NAPPAL TOVÁBB, OKTÓBER 3-áIG TART, BEVONVA ÍGY A NÉMET ÚJRAEGYESÍTÉSRE EMLÉKEZŐ NEMZETI ÜNNEPET IS.

Az egyliteres korsó sör (Maß) 12,60 és 14,90 euró közötti összegbe, átlagosan 14,18 euróba kerül, 6,1 százalékkal többe az előző évinél. Idén első alkalommal lehet majd ingyenesen vízhez jutni a rendezvény területén felállított ivókutaknál.

Rovatok