Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin: Magyarország nem dönthet az ukránok helyett az áldozatvállalásról

2023. szeptember 19., kedd 21:56

Novák Katalin köztársasági elnök az ukrajnai háború okozta szenvedésről és a béke szükségességéről, valamint az előttünk álló demográfiai kihívások leküzdéséről tartott beszédet az ENSZ-közgyűlésen magyar idő szerint kedd este.

Az államfő azt mondta, a magyar emberek békét és biztonságot akarnak, hiszen történelmünkből ítélve tudjuk, hogy milyen a háború, az elnyomás és a megszállás.

„Ezért is ítéljük el világosan és egyértelműen a nemzetközi jog megsértését, egy másik állam megtámadását, Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, ami hatalmas szenvedést és pusztítást okozva döntötte romba Európa addig békés életét is” – idézte Novák Katalint a Magyar Nemzet.

A lövészárokban küzdő kárpátaljai magyarok is szóba kerültek

Kiemelte: Magyarország hatalmas mértékű humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának és a háború elől menekülőknek. Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarországot és a magyar embereket közvetlenül is érinti a fegyveres konfliktus, hiszen kárpátaljai magyarok adják életüket a lövészárkokban.

Ezért békét akarunk. Hazánkban, Ukrajnában, Európában, a világban. Békét és az abból fakadó biztonságot

– szögezte le az államfő. 

Novák Katalin felidézte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására kétszer látogatott el Kijevbe a háború kitörése után, ahol látta a szenvedést, amin az ukrán családoknak keresztül kell menniük.

Novák Katalin aláhúzta: a békének nincs alternatívája, emellett hangsúlyozta, Magyarország nem dönthet az ukránok helyett arról, hogy mennyi áldozatot készek vállalni, de a magyar kormánynak kötelessége képviselni a nemzet béke iránti vágyát.

Magyarország mindig is tisztelettel fordul más nemzetek felé, és hű szövetségeseihez, partnereihez, büszke és aktív tagja az atlanti integráció szervezeteinek. Méretünkön, gazdasági súlyunkon felül is kivesszük a részünket a közös feladatokból

– jelezte Novák Katalin a hallgatósággal. Ezt követően a köztársasági elnök felszólította az ENSZ-közgyűlésen összegyűlteket: „Követeljünk tűzszünetet és az igazságos békét!”.

Rovatok