A 2022 februárjában megindított háború a Nyugat nem várt összefogását eredményezte Ukrajna mögött. Valószínűleg az orosz agresszor sem számított arra, hogy ilyen komoly segítséget fog kapni a megtámadott fél, és ez a segítség ennyi ideig fennmarad. Az ukránok számára azonban a legnagyobb kockázatot az jelentheti, ha támogatói „elfáradnak”, a világ közvéleménye pedig elveszíti érdeklődését a konfliktus iránt.
A Nyugat folyamatos elkötelezettsége Ukrajna mellett nem garantálható örökké. Bár egyelőre kisebbségben vannak azok a hangok Európában vagy Amerikában, amelyek megkérdőjelezik az ország hosszú távú támogatását, egyes politikai körök azonban már egyre erőteljesebben ezt követelik. Továbbra is ritka a nyíltan oroszbarát és ukránellenes nézetek hangsúlyozása a politikában, a szkepticizmus inkább a régebb óta fennálló belpolitikai vitákból fakad. Az Egyesült Államokban az ukrajnai háború lett a legújabb gyújtópontja annak a vitának, amely arról szól, hogy az amerikaiaknak mennyit kell költenie a tengerentúli szövetségesek támogatására.
Európában a koronavírus és a magas infláció helyezett nyomást a politikára. Elkezdett megingani az Ukrajna győzelmét váró optimizmus, és egyre nagyobb a nyugtalanság amiatt, hogy egy elhúzódó, nyílt végű háború folyik Európa földjén – írja a Foreign Affairsben megjelent cikkében Liana Fix történész és Michael C. Kimmage, a The Catholic University of America történettudományi tanszékének vezetője.
Mindeközben a frontvonalakon zajló események – különösen az Ukrajna által a nyár elején indított ellentámadás viszonylag lassú üteme és szerény eredményei – felbátorították a szkeptikusokat.
Még ha az ellentámadás esetleg fel is gyorsul, a háborút nem fogja egyhamar lezárni. Ukrajna támogatóinak nincs világos, elfogadott koncepciója arról, hogy mit is tekintenének győzelemnek – ez pedig felveti a politikai felelősség kérdését is. Ukrajnán kívül most már nem a háború története uralja a híreket, és minél tovább tart a konfliktus, annál inkább háttérbe fog szorulni az a narratíva, amely Dávid és Góliát harcaként mutatja be a konfliktust. Ezzel szemben a közvélemény inkább a látszatmegoldásokat fogja támogatni – írják a szerzők.
Ukrajna számára a fő kockázatot azonban nem annyira egy nyugaton bekövetkező, hirtelen politikai váltás jelenti, mint inkább a külföldi segítség gondosan szőtt hálójának lassú felbomlása. Ha mégis bekövetkezik egy hirtelen váltás, az az Egyesült Államokban fog kezdődni. A 2024. novemberi választások ugyanis a külpolitika alapvető irányvonalát is befolyásolni fogják.
Mivel a támogatás fokozatos elvesztése komoly veszélyt jelent, a szerzők szerint az ukrán külpolitikának diverzifikálnia kellene, és a segítségkéréseket ahhoz igazítani, hogy elhúzódó háborúra számítanak. Eközben az Egyesült Államok és Európa politikai vezetőinek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a pénzügyi és katonai támogatást hosszú távú költségvetési ciklusokba foglalják, hogy a később hivatalba lépő politikusok számára nehezebb legyen azok visszavonása.
Európa leginkább amiatt aggódik, hogy az Egyesült Államok lesz a gyenge szem a láncban. Finnország, Lengyelország, Svédország, az Egyesült Királyság és a balti államok kormányait az Ukrajna iránti töretlen kiállás jellemzi. Azok a félelmek, hogy egy jobboldali kormány megfordítaná Olaszország Ukrajna iránti elkötelezettségét, alaptalannak bizonyultak. Ehelyett Giorgia Meloni miniszterelnök megerősítette a Nyugat irányvonalát. Tekintettel arra, hogy Putyin háborúja mennyire népszerűtlen Franciaországban, még a francia ellenzék legjelentősebb alakja, a szélsőjobboldali populista Marine Le Pen – aki korábban támogatta Putyint, sőt 2014-ben még a Krím annektálását is jóváhagyta – is kitartott a teljes körű invázió korábbi elítélése mellett.
A szilárd európai támogatás nem valószínű, hogy hamarosan meginog. Az Eurobarometer júniusi felmérése szerint az Európai Unió lakosainak 64 százaléka támogatja az Ukrajnának szánt katonai felszerelések vásárlását és szállítását. Ez a szám Bulgáriában 30 százalék, míg Svédországban 93 százalék. Eddig egyetlen olyan európai párt sem tudott tartós választási koalíciót létrehozni, amely nyíltan oroszbarát programot hirdetett volna.
Sőt, a háború kitörése óta számos európai polgár meggyőződése erősebbé vált az Európai Unió és a NATO iránt.
Mindazonáltal Európán mutatkoznak már a fáradtság jelei. A legjobb példa erre Németország, amely átvészelte az energiaválságot, és egymillió ukrán menekültet fogadott be, és fokozatosan növelte az Ukrajnának nyújtott segítséget. A világjárványhoz hasonlóan a hosszan tartó válság is frusztrációt szül. A rossz közérzet a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért pártnak (AfD) kedvez. A közvélemény-kutatások szerint az AfD jelenleg Németország második legerősebb pártja. Programja szerint kiléptetné Németországot a NATO-ból, és le akarja állítani az Ukrajnának nyújtott támogatást, de a párt népszerűsége nem oroszbarát nézeteiből ered. Az AfD az általános elégedetlenséget használja ki, hogy az atlantista külpolitikával szembeni kritikáját tüntesse fel főáramlatként.
Európa számára a háború minél tovább tart, annál inkább megoldhatatlannak és költségesnek fog tűnni. Mivel a háború támogatása alapértelmezett álláspont Európában, a politikusok a hazai frontra összpontosíthatnak. Ez azt jelenti, hogy hibáztathatják a fővárosi és brüsszeli eliteket, hogy többet törődnek Ukrajnával, mint saját választóikkal. Ezek a nézetek könnyen elterjedhetnek, ráadásul úgy, hogy híveiknek nem kell életképes alternatív politikát felmutatniuk, még csak igazat sem kell mondaniuk. Nem kell különösebben ügyes demagógnak lenni ahhoz, hogy a gazdasági visszaesést elszenvedő európaiakat meggyőzzék arról, hogy a háborúnak könnyen véget lehet vetni, és hogy a háború befejezése megszabadítaná őket problémáiktól, például a magas inflációtól – írják a szerzők.
A háborúban az ütőkártyát az Egyesült Államok jelenti.
Trump visszatérése valószínűleg problémát jelentene Ukrajna számára. A The New York Times szerint 2018-ban Trump többször is javasolta négyszemközt a kormányzat vezető tisztségviselőinek, hogy az Egyesült Államok lépjen ki a NATO-ból. Retorikájából mindenesetre az valószínűnek tűnik, hogy tovább lazítaná a szövetségesek közötti szálakat. Az elmúlt hónapokban Trump azt sugallta, hogy 24 óra alatt véget tudna vetni az ukrajnai háborúnak. Ez a szóhasználat arra utal, hogy a konfliktus tárgyalásos rendezését részesítené előnyben, úgy, hogy az orosz érdekeket venné figyelembe.
Ukrajnának kevés befolyása van támogatói belpolitikájára. Bár Zelenszkijnél valószínűleg kevés alkalmasabb ember van jelenleg az elnöki feladatra, a nyugati közvélemény és a választások az adott országok belső logikáját követik. Az ukrán kormánynak olyan politikusokkal és pártokkal is jó kapcsolatot kellene ápolnia, akik nem tartoznak kimondottan a támogatóik közé. Ily módon Kijev felléphetne a politikai polarizáció ellen, amely azzal fenyeget, hogy aláássa Ukrajna támogatását – vélik a szerzők.
A Nyugat támogatása nincs kőbe vésve. Minden külpolitikai döntésnek át kell mennie a kampányok és választások próbáján. Néhány hosszú távú prioritást azonban le lehet fektetni. Az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatást és biztonsági garanciákat be lehet építeni a jogszabályokba és a távlatos költségvetésekbe. Az Európai Bizottság több mint 50 milliárd dollár elkülönítését javasolta Ukrajna helyreállítására, újjáépítésére és modernizációjára 2024-től 2027-ig.
Még a 2024-es amerikai elnökválasztás sem muszáj, hogy egyértelmű irányváltást jelentsen a nyugati politikában.
Trump 2016-ban még az Oroszországhoz való közeledéssel kampányolt, majd végül fegyvereket küldött Ukrajnának. A hatalmi ágak szétválasztása és a rendszeres választások önmagukban is védelmet jelentenek a legrosszabb forgatókönyvekkel szemben.
Ahogy a konfliktus elhúzódik, Ukrajnának módosítania kell azt az üzenetet, amelyet át akar vinni a nyugati közönség számára. Bár sokan gyors és egyértelmű győzelmet vártak, Kijevnek meg kell magyaráznia a háború elhúzódását. Ez létfontosságú a számukra. Ellenkező esetben a jelenleg támogató közvélemény érdektelenné válhat. Ez egyszer már megtörtént 2015-ben, a második minszki tűzszüneti megállapodás után. Ebből Putyin azt a következtetést vonta le, hogy következmények miatt avatkozhat be Ukrajnában.
A szerzők amellett érvelnek, hogy Oroszország megfékezése és az ukrán szuverenitás megőrzése a Nyugat elsődleges érdeke. Ez pedig nem függhet attól, hogy aktuálisan milyen szörnyű képeket láthatunk a médiában, vagy hogy mennyire karizmatikus az aktuális ukrán vezetés. A Nyugat közönye Putyin végső fegyvere ebben a háborúban.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó: Contributor / Getty Images)