Index Vakbarát Hírportál

Légi járatokat törölhetnek Görögországban csütörtökön

2023. szeptember 20., szerda 17:05

Országos légi- és kompforgalmi korlátozásokhoz is vezethetnek a csütörtökre szervezett görögországi sztrájkok, amelyekkel a dolgozók a kormány munkajogi törvénytervezete ellen tiltakoznak.

Az előzetes szakszervezeti jelzések szerint a légi irányítók, a kompok személyzete és a tömegközlekedési ágazatban dolgozók csütörtökön a munka szüneteltetésére készülnek. Az MTI szerint a tanárok és a kórházi dolgozók is sztrájkot hirdettek.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kormánya új törvénytervezetet nyújtott be, amellyel rugalmas munkaidőt vezetne be az érintett dolgozóknak. A tervezetben egy hatodik munkanap (szombat vagy vasárnap) bevezetése is szerepel, amelyen kötelező lenne dolgozni 40 százalékos kiegészítő bérért cserébe.

Szintúgy bevezetnék az „igény szerinti foglalkoztatást”, amely lehetővé tenné a munkaadó számára, hogy a dolgozókat csupán 24 órával az érintett munkanap előtt munkára kötelezhessék. A törvénytervezet a munkavállalók részére lehetővé teszi a másodállás elvállalását, ha a nyolcórás főállás mellett legfeljebb napi öt órában vállalnak egyéb munkát.

A szakszervezetek az ötnapos munkahét és a nyolcórás munkanap „felhígítása” miatt bírálják a törvényt.

Az új törvényjavaslat 13 órás munkanapot és 78 órás munkahetet ír elő, ezzel eltörli a munkaszünetet és a szabadságot is

– mondta a kereskedelmi hajózásban dolgozók szakszervezete.

A közalkalmazottak szakszervezeteinek ernyőszervezete, az ADEDY azért is aggodalmát fejezte ki, hogy az új törvénytervezet alapján ötezer eurós pénzbírságot szabhatnak ki a munkavégzést megtagadó, sztrájkoló dolgozókra.

Rovatok