Index Vakbarát Hírportál

A védelmi innováció támogatásának döntő a szerepe Magyarországon és Európában

2023. szeptember 21., csütörtök 21:25

Az Észak-atlanti Szövetség innovációs ökoszisztémájának vezető testületei a napokban Budapesten találkoztak a NATO Innovációs Hét keretében. Magyarország NATO iránti elkötelezettségét tükrözi, hogy az ország alapító tagja mind a NATO Innovációs Alapnak (NIF), mind a NATO észak-atlanti védelmi innovációs gyorsítójának (DIANA) – írta az Euractivon megjelent véleménycikkében Petri Bernadett és Porkoláb Imre.

Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) ügyvezető igazgatója, valamint Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa, egyben a NATO DIANA (Észak-atlanti Védelmi Innovációs Akcelerátor) innovációs hálózat igazgatótanácsának elnökhelyettese jegyzi a cikket, amely az Euractiv oldalán jelent meg.

Az Észak-atlanti Szövetség innovációs ökoszisztémájának vezető testületei a napokban Budapesten találkoztak a NATO Innovációs Hét keretében. A két szerző úgy gondolja:

Magyarország NATO iránti elkötelezettségét tükrözi, hogy az ország alapító tagja mind a NATO Innovációs Alapnak (NIF), mind a NATO észak-atlanti védelmi innovációs gyorsítójának (DIANA). Magyarország aktív szerepvállalásának eredményeként mindkét szervezet Budapestet választotta a szeptember 18–22-i találkozó helyszínéül.

Szerintük a gyorsan fejlődő globális biztonsági környezetben a védelmi képességek innovációja kiemelkedő jelentőségűvé vált. A NATO-n belül a Tudományos és Technológiai Szervezet volt a K+T tevékenységek előfutára. Ezt erősítette meg a fent említett NATO Innovációs Alap (NIF) és a NATO észak-atlanti védelmi innovációs gyorsítója (DIANA), hogy pénzügyi támogatást és strukturális keretet biztosítson a védelmi innovációs projektek támogatásához.

De az Európai Unión belül is van védelmi innovációs rendszer (EUDIS), valamint az EU-nak védelmi innovációs központja (HEDI) is, amelyek a legjelentősebb védelmi innovációs intézmények. Ezek a 2021–2027 közötti időszakra a 7,95 milliárd eurós költségvetéssel felruházott Európai Védelmi Alapot az Európai Bizottság eszközeként hozták létre a védelmi K+F és együttműködés pénzügyi támogatására.

Magyarországon a kettős felhasználású megközelítés, amely a védelmi és a polgári szektorban egyaránt alkalmazható technológiák fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, kulcsfontosságú szerepet játszik az innováció, a gazdasági növekedés és a biztonság előmozdításában

– írták.

A mai gyorsan változó geopolitikai környezetben a védelmi innovációra nyújtott növekvő pénzügyi támogatás a stratégiai előrelátás és a kollektív ellenálló képesség jelzőfénye véleményük szerint. A védelmi innovációk támogatása biztosíthatja a béke és a stabilitás megőrzését, a stratégiai autonómia biztosítását és az európai polgárok felelősségteljes ellátásának leghatékonyabb megerősítését az új biztonsági fenyegetések és geopolitikai változások folyamatosan változó világában.

Rovatok