Index Vakbarát Hírportál

III. Károly király megindító beszédet tartott a versailles-i kastélyban

2023. szeptember 21., csütörtök 08:10

Franciaország meleg fogadtatásban részesítette III. Károly brit királyt és feleségét, Kamilla királynét a régóta várt háromnapos franciaországi látogatás kezdetén, amit az erőszakos nyugdíjreform-ellenes tüntetések miatt kellett elhalasztani szeptemberre.

A versailles-i kastélyban rendezett pazar és fényűző állami banketten elhangzott beszédekben a két államfő (Károly király és Emmanuel Macron francia elnök) üdvözölte az országaik közötti tartós barátságot. III. Károly meleg szavakkal emlékezett meg néhai édesanyjáról, II. Erzsébet brit királynőről.

A szüleim első közös hivatalos látogatására 1948-ban, nem sokkal az esküvőjük után került sor, pont itt, Franciaországban. A korabeli beszámolók szerint nagy mulatságot csaptak, kora hajnalig táncoltak. Gyanítom, hogy az az este kitörölhetetlen benyomást hagyhatott bennem, még hat hónappal a születésem előtt is – a La Vie en Rose a mai napig az egyik kedvenc dalom!

– csalt mosolyt a brit uralkodó szerda este a meghívott 160 vendég arcára a híres Tükörteremben, ami a versailles-i kastély barokk épületegyüttesének legszebb és leghíresebb ékessége.

III. Károly király ezután üdvözölte a két ország közötti tartós diplomáciai kapcsolatokat. Mint mondta, a két nemzet közötti erős kötelék keltette életre az Entente Cordiale-t, amelyet dédnagyapja, VII. Eduárd brit király ihletett.

Anglia és Franciaország képviselői 1904. április 8-án írták alá az Entente Cordiale nevű szerződést. A „szívélyes viszony” írásba foglalásának elsődleges célja a két hatalom gyarmati konfliktusainak elsimítása volt, írja a Múlt-kor nevű magazin.

A bankettre olyan hírességeket hívtak meg, mint Mick Jagger, Hugh Grant és Charlotte Gainsbourg színészek, de ott volt a helyszínen Arsene Wenger, az Arsenal korábbi menedzsere és Patrick Vieira, a londoni labdarúgócsapat egykori játékosa, valamint Amelie Mauresmo korábbi profi teniszező és Ken Follett író.

Éljenzéssel fogadták a brit uralkodót

A hivatalos állami ceremónián Kamilla királyné a házigazdák és néhai anyósa előtt tisztelegve Philip Treacy beret stílusú kalapot és hozzá illő Fiona Clare gyapjú kreppkabátos ruhát viselt – írja a Daily Express.

A tavaszi tüntetések miatt fokozott rendőri intézkedéseket léptettek életbe Párizsban, így a brit uralkodópárnak kevés lehetősége volt arra, hogy találkozzon a francia átlagemberekkel. A tömeg egy része azonban éljenzéssel fogadta a királyt a Diadalívnél, ahol III. Károly újra meggyújtotta az örök lángot az Ismeretlen katona sírjánál.

Akkor is éljenzés hallatszott, amikor az Elysée és a brit nagyköveti rezidencia között néhány száz métert sétált a brit király Párizs egyik legexkluzívabb utcáján. III. Károly ezt meghallva odament néhány emberhez, akikkel lepacsizott.

Rovatok