Index Vakbarát Hírportál

Jövőre már útlevél sem kell a világ egyik legnagyobb repterén

2023. szeptember 23., szombat 21:21

A szingapúri Changi 2024-ben útlevélmentessé válik. Jövőre automatizálják az utasforgalmat, így hagyományos útlevél nélkül, csupán biometrikus azonosítással érkezhetnek és indulhatnak a járatok utasai. De nem mindenki.

„Szingapúr lesz az első országok egyike, amely bevezeti az automatizált, útlevél nélküli azonosítást” – idézte a CNN a kommunikációs minisztert. Josephine Teo a forradalmi változást a parlament ülésén jelentette be, amelyen az ország bevándorlási törvényének több módosítását is elfogadták.

A biometrikus technológiát és az arcfelismerő szoftvert a bevándorlási ellenőrző pontok automatizált sávjainál részben már most is alkalmazzák a Changi repülőtéren.

A belengetett újítások azonban „csökkentik annak szükségességét, hogy az utasoknak többször be kelljen mutatniuk úti okmányaikat a csatlakozási pontokon, ami lehetővé teszi a zökkenőmentesebb és kényelmesebb adminisztrációt” – hangoztatta Teo.

A biometriával egy „egységes hitelesítési tokent” hoznak létre. Ez megszünteti a úti okmányok, például a beszállókártyák és az útlevelek használatának szükségességét a többi között a poggyász feladásánál, a belépési ellenőrzésnél és a beszállásnál egyaránt.

Az útlevélre azonban továbbra is szükség lesz számos olyan ország esetében, ahol nem alkalmazzák az útlevélmentes beléptetést – közölte a kommunikációs miniszter.

Ezek közé tartozik tehát Magyarország is, dacára annak, hogy a magyar útlevél az egyik legelőnyösebb a világon.

Hatékony, mégis biztonságos rendszer

A nemzetközi összehasonlításban gyakran a világ legjobb és egyben az egyik legforgalmasabb repülőterének tartott szingapúri Changi több mint száz légitársaságot szolgál ki, amelyek a világ csaknem ugyanannyi országának és térségének négyszáz városába repülnek.

A szingapúri repülőtéren júniusban, csupán egyetlen hónap alatt 5,12 millió utas fordult meg. A koronavírus-járvány óta a Changi havi forgalma először lépte át az ötmilliós határt. Összehasonlításul: a budapesti Liszt Ferenc reptér tavalyi éves utasforgalma valamelyest meghaladta a 12 milliót.

Az önmagában is célállomásnak számító szingapúri repülőtéren négy terminál üzemel, a tervek szerint azonban egy ötödikkel is bővülni fog.

A városállam légikikötőjében biztosak abban, hogy az utasforgalom visszatér a járvány előtti szintre, ezért fontosnak tartják, hogy a biometrikus rendszer bevezetése zökkenőmentesebbé tegye a Changi működését.

A bevándorlási rendszernek hatékonyan kell kezelnie a nagy és növekvő utasforgalmat, pozitív élményt kell nyújtania az ellenőrzés során, miközben szavatolnia kell a szingapúriak biztonságát

– mondta Teo.

Az utazás jövője

Az akadálymentes utazás gyakorlata világszerte terjed. Szakértők a biometrikus azonosítást tartják az utazás jövőjének.

A dubaji repülőtéren 2018-ban vezették be a biometrikus „okoskapukat”, amelyek arcfelismeréssel mindössze öt másodperc alatt ellenőrzik a személyazonosságot. Az utasok – útlevél helyett – ujjlenyomattal vagy az arc szkennelésével is azonosíthatják magukat.

Az arcfelismerő technológiát bizonyos mértékig használják már a többi között a hongkongi nemzetközi repülőtéren, a tokiói Narita és Haneda repülőtéren, a delhi Indira Gandhi nemzetközi légi kikötőben, a londoni Heathrow-n és a párizsi Charles de Gaulle-on.

Arubán megfelelő, mobiltelefonra töltött digitális igazolvány helyettesíti az útlevelet.

Az Egyesült Államokban néhány nagy légitársaság, köztük az American Airlines, a United és a Delta kísérletezik biometrikus utasfelvétellel, poggyászfeladással és beszállással, de csak egyes repülőtereken.

(Borítókép: Utazók a szingapúri Changi repülőtéren. Fotó: Suhaimi Abdullah / NurPhoto / Getty Images)

 

Rovatok