Index Vakbarát Hírportál

Amíg a barátnője szült, addig a kórházból lopott egy zalai férfi

2023. szeptember 23., szombat 16:38

Állapotos párjával érkezett január 16-án a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szülészetére egy férfi, aki a helyszínen bankkártyát és pénzt lopott.

A vádlott a zalaegerszegi kórház szülészetén lopott január 16-án – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék. 

Mint írták, a vádlott és a sértett a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szülészetén volt, mivel párjaik aznap szülték meg gyermeküket. Az értékeket egy külön erre a célra fenntartott szobában helyezték el, ahol a szülő nők hozzátartozói a ruháikat tárolhatják.

Az elkövető a szülés ideje alatt, a kora délutáni órákban még a barátnője mellett volt, majd kiment abba a szobába, ahol korábban átöltözött.

Egy másik apuka kabátjából kivett 11 ezer forintot, 50 eurót és egy bankkártyát, majd visszament barátnőjéhez a szülőszobára.

Miután megszületett a gyermeke, 19 óra után a férfi és egy ismerőse a lopott bankkártyáját használva vásárolt.

A bíróság a vádlottat lopás és csalás miatt 330 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte – olvasható a közleményben.

Rovatok