Index Vakbarát Hírportál

Megvan, miről tárgyalt Novák Katalin és Elon Musk

2023. szeptember 26., kedd 08:58

Novák Katalin köztársasági elnök Elon Musk amerikai milliárdossal találkozott Texasban. A Sándor-palota tájékoztatása szerint a találkozón volt szó a demográfiai válságról, a karrier- és gyermekvállalásról és az ukrajnai háborúról is.

Mint ahogy arról korábban az Index is beszámolt, Novák Katalin köztársasági elnök az Egyesült Államokban, Austinban találkozott Elon Muskkal a Starlink, a Tesla és az X tulajdonosával. A találkozójukon tárgyaltak többek közt a világot érintő demográfiai válság megoldási lehetőségeiről is – adta hírül az MTI.

Novák Katalin a találkozón beszélt arról, hogy a klímaváltozás problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül, pedig a köztársasági elnök szerint ha nincsenek következő generációk, akkor nincs értelme a Földre se vigyázni.

Elmondta azt is, hogy látogatásának az is üzenete, hogy a karrier és gyermekvállalás nem egymást kizáró tényezők, és hogy ezt a kérdést is szeretné megvitatni a milliárdos cégvezetővel. Musk egyetértését hangoztatta és megerősítette, hogy fontosnak tartja a gyermekvállalást.

A Sándor-palota tájékoztatása szerint a beszélgetés témái között az ukrajnai háború is szerepelt, amellyel kapcsolatban Elon Musk és Novák Katalin egyetértettek abban, hogy mielőbbi tűzszünetre és tartós békére van szükség.

Egy új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában, aki ismeri és elismeri Magyarország családközpontú programját

– értékelte Novák a Muskkal közös találkozót.

Szövetségesek felkeresése

A magyar államfő egyesült államokbeli látogatásának egyik kiemelt célja, hogy a népesedési problémák megoldását célzó lépésekhez szövetségeseket keressen.

Ebbe a sorba illeszkedett a megbeszélés Elon Muskkal, valamint korábban Texas állam kormányzójával, Greg Abott-tal és Montana állam vezetőjével, Greg Gianforte kormányzóval tartott találkozó.

A köztársasági elnök hivatalos látogatása kedden Utah állam fővárosában zárul, ahol Novák Katalin Spencer Cox kormányzóval tárgyal, és előadást tart egy egyetemen, a Brigham Young Universityn.

Rovatok