Index Vakbarát Hírportál

Berágtak Szijjártó Péterre a szlovákok, akik szerint Magyarország beavatkozik a választásokba

2023. szeptember 26., kedd 13:03

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét közepén Szlovákiába utazik, hogy részt vegyen a Szövetség kampányrendezvényein. Az Eduard Heger vezette párt ezt úgy értékelte, hogy Magyarország durván beavatkozik a választási kampányba.

A tervek szerint a magyar tárcavezető kedden a Szövetség borsi kastélyban tartott kampányrendezvényén vesz részt, egy nappal később pedig Gútára utazik, ahol a helyi malom egy új részét tekinti meg többedmagával.

Jaroslav Nad, a Demokraták alelnöke felháborítónak tartja, hogy Szijjártó Péter anélkül utazik Szlovákiába, hogy arról előzetesen egyeztetett volna a szlovák külügyminisztériummal.

A volt hadügyminiszter egyenesen elfogadhatatlannak nevezte a külügyminiszter néhány nappal a parlamenti választás előtt tett szlovákiai látogatását – írja az Új Szó.

A Demokraták értékeli a kiváló védelmi együttműködést Magyarországgal, a jószomszédi kapcsolatok megtartásához azonban szükségesnek tartja azt is, hogy a magyar kormány képviselői ne tegyenek olyan lépéseket, amelyekkel beavatkoznak a választási kampányba és Szlovákia belügyeibe

– hangsúlyozta Nad.

Szijjártó Péter: Fontos, hogy minden magyar elmenjen szavazni szombaton

A magyar kormány ezentúl is folytatja a felvidéki magyarság támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjait a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt kérésére, de ezek sikeréhez fontos a parlamenti képviselet megléte is, ezért lényeges az is, hogy minden magyar elmenjen szavazni hétvégén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szlovákiai Borsiban az MTI híradása szerint.

A politikus emlékeztetett arra is, hogy Szlovákia a harmadik legfőbb kereskedelmi partnere Magyarországnak, ráadásul van egy még fontosabb ok a minél jobb viszonyra törekvésnek, mégpedig a csaknem félmilliós magyar kisebbség.

„Mondhatnám azt is, hogy van kis híján félmillió okunk arra, hogy a magyar–szlovák kapcsolatok folyamatos fejlesztésén dolgozzunk” – összegzett.

Mint megírtuk, Szlovákiában 2023. szeptember 30-án tartanak előrehozott parlamenti választásokat, miután a kormányzó jobboldali–liberális nagykoalíció szétesett.

Északi szomszédunkban a voksolásnak több magyar vonatkozása is van. Egyrészt Szlovákia jelenlegi ügyvivő kormányának miniszterelnöke a magyar nemzetiségű Ódor Lajos, másrészt pedig a szlovákiai magyar politika három év után térne vissza Pozsonyba. A részletekről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Rovatok