Index Vakbarát Hírportál

Bejelentették a napelemek állami támogatását, egy nap alatt el is kapkodták Németországban

2023. szeptember 27., szerda 08:32

Idén 300 millió eurót (116,7 milliárd forintot) szántak az e-autó-töltőkhöz kapcsolódó magán napelemes rendszerek támogatására. Ám röviddel az indítása után a programnak vége is lett, mert elfogyott a rászánt pénz. Így jegelték azt, amíg újra pénz nem áll rendelkezésre.

Az elektromos autók magán napelemes töltőinfrastruktúrájának bővítésére előirányzott forrásokat már teljesen felhasználták. A napelemes cégek folyamatosan keresték a potenciális ügyfeleket, hogy minél hamarabb kihasználják az új állami támogatás előnyeit.

Most a jelentkezési roham olyan nagy volt, hogy a programot máris le kellett állítani, annyian jelentkeztek a támogatásra csupán egyetlen nap alatt. 

Összesen mintegy 33 ezer kérelmet hagytak jóvá a német hatóságok közlése szerint, egy beruházásra maximálisan 10 200 euró (3,97 millió forint) támogatás adható. A szövetségi digitális és közlekedési minisztérium által 2023-ra biztosított 300 millió eurós (116,7 milliárd forintos) költségvetési forrás ezzel kimerült.

A program első napján, kedden 18 óráig már mintegy 23 ezer kötelezettségvállalás érkezett, valamivel kevesebb mint 200 millió euró értékben – közölte a minisztérium kedd este Berlinben a német és fejlesztési bank (KfW) adataira hivatkozva. A nagy kereslet átmenetileg túlterhelte a KfW ügyfélportálját is – írja a Der Spiegel.

Mi lesz a magyar napelemesekkel?

Korábban az Index nagyon sokat foglalkozott a napelemek, illetve a napelemesek magyarországi helyzetével. 

Ahogy azt korábban megírtuk , múlt héten összeültek a minisztérium és a napelemes szervezetek képviselői. Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár ezzel kapcsolatban kiemelte, több részletkérdésben is egyértelműsítették a kormányzati álláspontot. 

A legjobb megoldás az energiaközösségek létrehozása lenne – mondta az Index megkeresésére ezzel kapcsolatban Mokry Tamás, a Tiszta Energiák ügyvezető igazgatója. Szerinte már biztos: aki megkezdte a napelemes beruházását, annak haladéktalanul be is kell fejeznie. Nincs mire várni, hiszen minden további feltétel várhatóan a korábbi lehetőségeknél csak rosszabb lesz.

Rovatok