Balázs László lapunk kérdésére kifejtette, ha katasztrófa is történik egy országban, nem lehet csak úgy odautazni segíteni, mert az érintett ország belügyéről van szó, ezért meg kell várni, amíg nemzetközi segítségnyújtást kérnek. A Nemzetközi Kutatási és Mentési Tanácsadó Csoport (INSARAG) – amit Balázs László egy nagy szakmai családnak nevezett – koordinálja ezt. Ha az adott ország segítséget kér, az megjelenik az INSARAG rendszerében.

A segítségnyújtásban azok vehetnek részt, akik tagjai a minősítési rendszernek és jogosultak a nemzetközi bevetéseken történő részvételre, de ez függ a két ország közötti kapcsolattól is. „Akkor tudunk utazni, ha Magyarország segítséget szeretne nyújtani. A líbiai kormány segítséget kért, Magyarország pedig úgy döntött, hogy segít, ezért tudtunk menni” – húzta alá Balázs László.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szolgálatvezetője elárulta, hogy különböző kategóriájú szervezetek vannak: könnyű, közepes és nehéz. Az osztályozás a felszerelés, a létszám, valamint a bevethetőségi idő alapján történik.

Magyarország 37 fős csapatot küldött Líbiába, ami nagyjából a közepes kategóriának felel meg. Egy ilyen csapat a kárterületen hét napig teljesen önellátóan tud dolgozni. Ilyenkor itthonról visszük az élelmet és ivóvizet, semmivel nem vagyunk a fogadó ország terhére

– hangsúlyozta Balázs László, hozzátéve: a polgárháborús hírek miatt tartottak Líbiától, ráadásul épp arra a részre utaztak, amelynek kormányát az Európai Unió nem ismeri el.

Végül az a döntés született, hogy a törökök segítségével jutnak be az országba, Izmirből egy török hadihajóval, török mentőcsapatokkal együtt érkeztek Líbiába.

A líbiai fogadtatásról pozitívan nyilatkozott Balázs László, kedvesen és profin kezelték a nemzetközi csapatokat, „olyan szintű támogatást kaptunk, amiről csak álmodtunk”. A műveleteket a katonaság irányította, a kárterület hermetikusan le volt zárva, a városi és a tengeri részeken is nyugodtan végezhették munkájukat.

„Letarolta a város egy részét, döbbenetes látvány volt”

Balázs László a katasztrófáról elmondta:

Többek között Görögországon is átszaladt ez a vihar, erős széllel és iszonyú mennyiségű csapadékkal. A líbiai Dernában azért okozott ekkora problémát, mert a lezúduló víz átszakította a gátakat a várostól 14-15 kilométerre. Olyan mennyiségű víz ömlött le, hogy letarolta a város egy részét, gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé, döbbenetes látvány volt. A tenger egy kilométeres sávban, körülbelül harminc kilométeres szélességben iszapszínű volt, az áradás belemosta a város egy részét a tengerbe.

A magyar kutató-mentők tisztában voltak azzal, hogy valójában már nem túlélők után kutatnak. A katasztrófa utáni pár órában még találtak életben maradt embereket, de a négy emelet magasságban érkező ár éjszaka zúdult a városra, ha pedig ezt valaki túlélte, vagy a sárlavina vitte magával, vagy beszorult a romok alá.

„A romokat ellenőriztük, ilyenkor több csapat vizsgálja egymás után az érintett területet, a holttesteket gyűjtöttük össze” – fogalmazott Balázs László.

A szolgálatvezető szerint ilyen szintű katasztrófa hatására monotonná válik a helyszínen az ember, és feladatszerűen végrehajtja amit kell, „átéljük, és megpróbáljuk feldolgozni, sokat beszélgetünk róla, de ott abban a szituációban nincs idő erre”.

Balázs László hozzátette, a helyszíni csapat mellett van egy olyan orvos, aki rendelkezik a megfelelő tudással ahhoz, hogy az ilyen jellegű problémákon segítsen, valamint a Vöröskeresztnek is van egy pszichológiai segítségnyújtási szolgálata. „Líbiában nem találkoztunk ilyennel, és bízunk benne, hogy később sem fog előjönni ez a kollégákból” – zárta gondolatait a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szolgálatvezetője.

(Borítókép: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat)