Index Vakbarát Hírportál

Tanárokat és diákokat késeltek meg egy spanyol iskolában

2023. szeptember 28., csütörtök 15:03

Egy tinédzser megkéselt három tanárt és legalább egy diákot egy dél-spanyolországi iskolában. A támadó két nagy kést vett elő a hátizsákjából, amivel megtámadta az osztályteremben tartózkodó diáktársait és tanárait, miközben azt mondta nekik, hogy megöli őket.

Az eset a Sevillától délnyugatra fekvő Jerez de la Fronterában történt helyi idő szerint reggel 8 óra 15 perckor. Az egyik leszúrt tanár műtétre szorul, míg három másik áldozat könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyol egészségügyi szolgálat szerint – írja a Sky News.

A rendőrség közölte, hogy a támadót letartóztatták.

A 14 éves támadó az osztályteremben a hátizsákjából elővett két nagy kést, és megtámadta diáktársait és tanárait, azt mondta nekik, hogy megöli őket – mondta az egyik diák édesanyja.

Az EFE spanyol hírügynökségnek nyilatkozva az egyik diák azt mondta, hogy a fiú dühös lett az osztályteremben. Ezután elkezdett mindenkit idegesíteni, majd több embert megkéselt, volt tanár, akit a szeménél talált el, többeket pedig a karján, fején vágott meg.

Rovatok