Az Egyesült Államokat és Svédországot maga mögé utasítva, 2022-ben újból Svájc volt a leginnovatívabb ország a világon − derült ki az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) szerdán közölt legfrissebb tanulmányából.
Az elemzésben részt vevő 132 ország közötti rangsort 80 különböző szempont − befektetés, oktatás, kutatásokra fordított finanszírozás, online termékek fejlesztése − alapján állapították meg.
A fejlődő országok közül India, Indonézia, Pakisztán, Üzbegisztán és Brazília is jól teljesített az innováció területén – emelték ki a jelentésben. A lista végére Burundi, Irak és Guinea került.
Sacha Wunsch-Vincent, a WIPO munkatársa kiemelte: a lista első húsz helyén továbbra is az európai országok állnak jelentős számban.
Nem veszítenek az erejükből
− tette hozzá a szakértő.
A tanulmányban ugyanakkor rámutatnak: a kockázati tőke jelentős csökkenése negatív következményekkel járhat sok ország innovációs erejére.
Tavaly 40 százalékkal csökkent a kockázati tőke, és ez a trend tovább folytatódott, miután az idei év első felében az előző év azonos időszakához képest 47 százalékkal csökkent a kockázati tőke
− derül ki az MTI által szemlézett közleményből. Daren Tang, a WIPO főigazgatója szerint a csökkenés hátterében az emelkedő kamatlábak állnak.
Vége az olcsó pénznek
− tette hozzá Wunsch-Vincent.