Index Vakbarát Hírportál

Horvátország „behatolt” a függetlenségét egyoldalúan kikiáltó Liberlandba

2023. szeptember 29., péntek 17:32

A horvát rendőrök – erdőőrök kíséretében – előzetes figyelmeztetés nélkül behatoltak a szuverén Szabadföld, Liberland területére. A zsebkendőnyi ország önjelölt elnöke szerint inzultálták őket.

Mielőtt bárki felkapná a fejét arra, hogy újabb háború a láthatáron, tisztáznunk kell a senki földjének megfelelő piciny terület státuszát.

A mikroállamot 2015-ben alapította a cseh Szabad polgárok pártjának tagja, Vít Jedlicka, méghozzá hazájától távol, egy a Szerbia és Horvátország között található dunai partszakaszon – amelyre a korábban egymással háborúzó szomszédok egyike sem tartott igényt.

A magyar határtól alig 20 kilométerre délre, a Vajdaság mellett lévő, mindössze 7 négyzetkilométeres területet Liberland Szabad Köztársaságnak keresztelte el, és természetesen ő lett az új ország első elnöke is.

Az alapítók célja egy olyan társadalom létrehozása, ahol a tisztességes emberek anélkül érvényesülhetnek, hogy az állam felesleges szabályokkal és adókkal keserítené meg az életüket – hangoztatta Jedlicka, aki azt is közölte: az ország létrejöttét már bejelentették Szerbiának, Horvátországnak és az ENSZ-nek. Alig egy héttel az államalapítás után már 220 ezren akartak Liberlandhoz csatlakozni – büszkélkedett az államfő, igaz, szülőföldjén, Prágában. 

Néhány évvel később pedig már abban reménykedtek, hogy közösségük szuverenitását Donald Trump is elismeri.

Azóta kissé háttérbe került az új állam további sorsa, nem nagyon szerepelt a közbeszédben, egészen mostanáig.

Razziák, napi rendszerességgel

A rend horvát őrei először szeptember 21-én hatoltak be Liberland területére, és azóta „majdnem minden reggel razziáznak” – idézte a horvát Index az elnököt. Az intézkedés előzménye és célja azóta sem derült ki. A horvát hatóságok nem adtak magyarázatot a behatolásra.

Senki sem sérült meg, de anyagi kár keletkezett, és a „tulajdonunkat elkobozták” – ezt már a szerb Telegrafnak nyilatkozta Jedlicka, aki „újabb, példátlan támadásnak” minősítette a történteket, Liberlandot pedig a „személyes tulajdonának” tartja.

A rendőri és erdőőri rajtaütést „brutálisnak” nevezte a behatolás után közzétett jelentkezésében.

A felvételeken az is látszik, hogy Liberland állampolgárai házkutatási és lefoglalási engedélyeket kérnek a horvát hatóságok képviselőitől, de ehelyett csak „sértéseket” kaptak tőlük.

Annak nincs nyoma, hogy Liberland tiszavirág-életű fennállása óta a szerb hatóságok is zaklatták volna a szuverén ország népét.

A nemzetközi joggal összhangban…

A rendőrök által „megtámadott” ország listát készített a veszteségekről, köztük két megrongálódott kertes és egy part menti házról. Kár esett a szabadtéri konyha hűtőjében és tűzhelyében, az áramfejlesztőkben, egy antennában, a bringákban, sőt az élelmiszerben is.

A kis „állam” helyszínen tartózkodó lakosai azt állítják: a rendőrök és erdőkerülők egyaránt „szakszerűtlenül” viselkedtek, és enyhén szólva sem álltak feladatuk magaslatán.

Jedlicka ezt csak egy gondolattal toldotta meg:

Felszólítjuk a nemzetközi közösséget és a horvát politikusokat, hogy állják útját a támadásoknak. Ez egy szükségtelen, semmilyen módon ki nem kényszerített erőszakos cselekmény a határaink és a szuverenitásunk ellen

– üzente az államalapító államfőhöz méltóan, majd hozzátette: jogászokat fogadott a helyzet rendezésére.

A Liberland függetlenségét ugyanis a nemzetközi joggal összhangban hirdették ki azon a földdarabkán, amit ugyan sem Horvátország, sem Szerbia nem tekint magáénak, mégis régóta húzódó határvita tárgya.

„Jogi álláspontunk egyértelmű: a terület soha nem volt Horvátország része, és kívül esik annak határain. Ezt igazolja a Szerbiával folytatott diplomáciai kommunikáció, valamint az, hogy a terület nem szerepel Horvátország térképén” – érvelnek Liberlandban.

Az „ország” példája egyébként fertőzőnek bizonyult az egykori Jugoszlávia területén. Lengyel turisták egy nagyjából százméteres földsávon, szintén a senki földjén, de Horvátország és Szlovénia között, egy hónappal Liberland megalakulása után kiáltották ki az Enklávé Királyságot.

(Borítókép: Vít Jedlicka, Liberland elnöke. Fotó: Francois Guillot / AFP)

Rovatok