Index Vakbarát Hírportál

Egy színházi előadás közben házasodott össze két meleg lengyel politikus

2023. október 1., vasárnap 21:23

Robert Biedron, a lengyel ellenzéki Tavasz párt vezetője, valamint a baloldali összefogás egyik vezető alakja szimbolikus ceremónia során „házasodott össze” egy színházi darab közben, amelynek célja az volt, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az LMBTQ+-emberek jogaira.

Biedron és párja, Krzysztof Smiszek képviselő szimbolikus házasságot kötött egy színházi előadás közben. Ezzel is kifejezve reményüket, hogy egy nap majd ténylegesen, jogszerűen is összeházasodhatnak hazájukban.

A pár egyébként 23 éve van együtt – írja a Polsat News.

Amikor Slupsk polgármestere voltam, több száz esküvőt celebráltam, de most először álltam a másik oldalon. Csodálatos érzés, amelyet meg kell osztani másokkal. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy két felnőtt ember megtapasztalhassa a házasságkötést, amikor akarják. Mert a szerelem, az szerelem

– mondta Biedron.

Októberben Lengyelországban választások lesznek, ezzel pedig felhívták a figyelmet a mostani „tarthatatlan helyzetre”. 

Idegesek voltunk, és elöntöttek az érzelmek. De dühösek is voltunk, hogy 2023-ban, Európa közepén két embert, akik szeretik egymást, nem ismer el az országuk… Hogy tisztelet és méltóság helyett több százezer lengyel csak lenézéssel szembesül

– írta Smieszek a közösségi oldalán.

„Szavazzatok a tiszteletre, a méltóságra és az egyenlőségre!” – tette hozzá Smieszek.

Az esküvőre a Spartacus: Szerelem a kolera idején című darab közben került sor, melyet országszerte több színházban bemutatnak. A darab a Humenonline szerint az LMBTQ-emberek hétköznapi problémáira fókuszál, és minden előadás végén szimbolikusan összeadnak egy nem heteroszexuális párt. A hagyományos ceremónia szövegével, csak az utolsó mondat nem egyezik:

Kijelentem, hogy a Lengyel Köztársaságban hatályos rendelkezésekkel ellentétben (a pár neve) házassága megköttetett.

Rovatok