Index Vakbarát Hírportál

Évekig árulhatták a döghúst Szabadkán

2023. október 1., vasárnap 16:26

Két tettes az egyik szabadkai dögtemetőből évekig lopta a húst, hogy azt eladják. Most három évig terjedő szabadságvesztés és pénzbüntetés várhat rájuk.

A szabadkai alapfokú ügyészség megerősítette, azért vettek őrizetbe két szabadkait, mert a dögtemetőből lopták a húst 4-5 éven keresztül, és feltehetően el is adták a zsákmányt – írja a Szabad Magyar Szó.

D. P. és B. S. ellen a Büntető törvénykönyv 256. bekezdése 2. szakasza alapján, azaz egészségre káros anyagok előállítása és kereskedelme gyanúja miatt tettek bűnvádi feljelentést. A vád szerint az elmúlt 4-5 évben a szabadkai dögtemetőből elhullott állatok húsát vitték el, amit ellenőrzés nélkül emberi fogyasztásra használtak, és valószínűleg árulták is azt

– mondta Livija Panics Miletics szabadkai ügyész.

A még megtalált húst szakértői vizsgálatra küldték, emellett a tettesek telefonját is elvették, hogy felkutassák kapcsolataikat, ezáltal kiderülhet, hová került a lopott döghús.

Az említett bűncselekményért legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés és pénzbüntetés szabható ki.

Rovatok