Index Vakbarát Hírportál

Biciklizés közben raboltak el egy kislányt New Yorkban, meglepő módon sikerült megmenteni

2023. október 3., kedd 20:25

Megtalálták azt az eltűnt kislányt, akinek még szombaton veszett nyoma New York államban. A rendőrök egy szekrényben találták meg a gyereket, annak köszönhetően, hogy az elrablója rajta hagyta az ujjlenyomatát a váltságdíjat követelő levélen.

A kilencéves Charlotte Sena szombaton tűnt el biciklizés közben a Moreau Lake State Park erdős részénél. Keresésében több száz ember vett részt 48 órán keresztül. 

Végül a tettes önmagát árulta el. Korábban egy levelet juttatott el a szülőknek, amelyben váltságdíjat követelt. 

Az elrabló azonban rajta hagyta ujjlenyomatát a levélen, így a rendőrség azonosítani tudta őt.

BBC szerint az ujjlenyomat már szerepelt a rendőrség adatbázisában, amely egy ittas vezetés miatt elkapott férfihoz tartozott. Az illetőt édesanyja házában találták meg és tartóztatták le. 

Némi ellenállás után a rendőrök sikeresen elfogták a gyanúsítottat, majd azonnal megtalálták a kislányt egy szekrényben

– közölte Kathy Hochul, New York kormányzója hétfő esti sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a kislány a rendőröket látva már tudta, hogy biztonságban van. Hozzátette: Charlotte Senának fizikailag nem esett bántódása, de elővigyázatosságból kórházba szállították.

A kormányzó a 47 éves gyanúsítottat Craig Nelson Ross Jr. néven nevezte meg, aki jelenleg kihallgatás alatt áll. A rendőrség közölte, hogy a nyomozás folyamatban van.

Rovatok