Index Vakbarát Hírportál

Tolvajok csapolták meg a NATO egyik vezetékrendszerét

2023. október 3., kedd 17:06

Néhány éve bűnözők csapolták meg a NATO egyik vezetékrendszerét, a nagy mennyiségben ellopott kerozint mit sem sejtő autósoknak értékesítették benzinkutakon – erősítette meg kedden az észak-atlanti szövetség egyik szóvivője.

A dpa német hírügynökségnek nyilatkozva az illetékes elmondta, hogy az esetre még 2019 júniusában derült fény. A tolvajok a belga–francia határ közelében egy mezőn csapolták meg a vezetékrendszert. Mint mondta, mintegy 800 ezer liter repülőgépüzemanyagnak veszett nyoma – írja az MTI.

Az ügyben indult nagyszabású nyomozásról elsőként az olaszországi Rimini pénzügyőrsége számolt be a napokban. Az olasz hatóság szerint három vállalkozó vezette helyi banda hozta Olaszországba a lopott kerozint, amelyet benzinnel, illetve dízelolajjal vegyítve illegálisan értékesített benzinkutakon.

Több tucat közvetítőt is sikerült leleplezni, akik különböző olasz régiókba adták el a kerozint. Az olasz pénzügyőrség a NATO-tól eltérően 900 ezer liter lopott kerozint említett. A hatóságok több millió euró összegben foglaltak le vagyontárgyakat a nyomozás során.

Egyelőre nem tudni, hogy járművekben keletkeztek-e károk.

Az ügy különösen kényes voltát az adja, hogy a megcsapolt Közép-európai Vezetékrendszer (CEPS) fontos elemét alkotja a NATO védelmi rendszerének. A hálózat Belgium, Németország, Franciaország, Luxemburg és Hollandia területén terül el, és arra szánták, hogy bármely pillanatban fedezni lehessen a szövetség üzemanyag-igényét. A vezetékrendszer ebből a célból egyebek között légi támaszpontokat kapcsol össze tározókkal, szivattyúállomásokkal, valamint betáplálási pontokkal.

A működési költségek alacsonyan tartása és a vezetékrendszer folyamatos használata érdekében a hálózatot nagymértékben igénybe veszik nem katonai célú kerozin tárolására, illetve szállítására. Így a vezetékrendszer egyebek között kiszolgálja Brüsszel, Amszterdam, Frankfurt, Luxemburg és Zürich polgári repülőtereit is.

Rovatok