Index Vakbarát Hírportál

A sokat látott helyszínelők is sokkot kaptak a velencei busztragédia látványától

2023. október 4., szerda 08:41

Legalább 21 ember, köztük két kisgyermek életét vesztette Velence Mestre nevű városrészében, amikor a menetrend szerinti járat egy felüljáróról zuhant le az út mellett futó vasúti sínekre kedd este. A hatóságok szerint a halálos áldozatok száma tovább növekedhet az elkövetkező órákban.

A sérülteket a régió öt különböző kórházába szállították. Öt ember állapota válságos, Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter pedig azt mondta, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet. A halálos áldozatokon kívül legalább 18 sérültről tudnak, tette hozzá.

A buszon ukrán, német, francia és horvát állampolgárok is tartózkodtak a baleset pillanatában. A Kronen Zeitung értesülése szerint a sérültek között két osztrák kislány is van, az egyikük mindössze három éves.

Az első feltételezések szerint a sofőr hirtelen rosszul lett a volán mögött, ez vezethetett a tragédiához, írja az ANSA olasz hírügynökség. Kollégái szerint a 40 éves Alberto Rizzotto hét éve volt a szakmában, és az egyik legjobb járművezetőnek számított.

„Egy vadiúj elektromos busz zuhant a mélybe. Egyelőre nagyon nehéz megérteni, hogyan következett be ez a szörnyű tragédia, úgy tudom, hogy az útviszonyok sem voltak rosszak” – nyilatkozta Luca Zaia, Veneto régió kormányzója a RAI állami televíziónak. Szavaiból az olvasható ki, hogy nem technikai meghibásodás miatt sodródott le a busz az útról. Más források szerint egyébként a busz hibrid meghajtású volt.

Luigi Brugnaro velencei polgármester a tragédia után gyászt hirdetett a városban. A baleset helyszínét apokaliptikusnak írta le, elmondása szerint felkavaró dolgoknak volt a szemtanúja.

Hozzátette, hogy a rendőrök nem találták nyomát annak, hogy a sofőr beletaposott a fékbe, ez tovább erősíti azt a teóriát, hogy Rizzotto vezetés közben rosszul lett, és ezért nem tudta kivédeni a balesetet.

Paolo Rosi, Veneto régió vezetője „szívszorítónak” nevezte a tragédia helyszínét. „A rosszullét kerülgetett mindenkit az összeroncsolódott busz közelében. Négy gyereket kórházba szállítottak, akik közül ketten meghaltak. Sok mindent megéltem már, de ehhez fogható szörnyűséget még életemben nem láttam” – tette hozzá.

Rovatok