Index Vakbarát Hírportál

Dróntámadás ért egy szíriai katonai iskolát, száznál is több a halálos áldozat

2023. október 5., csütörtök 18:03

Dróntámadás ért egy katonai akadémiát a Szíria középső részén lévő Homszban csütörtökön, több tucat áldozatról tudni – közölte az ország védelmi tárcája.

A minisztérium a közleményben terrortámadásnak nevezte az esetet, amely a tájékoztatás szerint egy tisztavatáson történt.

Bár az áldozatok pontos számát nem közölték, kiemelték, hogy a frissen avatott tisztek több családtagja, köztük nők és gyerekek is vannak köztük. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet kezderben hét halottról és legkevesebb 20 sebesültről tudott.

ABBC később azt írta, hogy a támadásokban több mint 100 ember vesztette életét.

A minisztériumi közleményben a támadásért „jól ismert nemzetközi szervezetek fegyveres terroristacsoportjait” tették felelőssé.

A hadsereg és a vele szövetséges milíciák fel fogják kutatni a felelősöket, és keményen megtorolják a támadást

– tette hozzá a tárca.

A Szíria egy részét ellenőrzésük alatt tartó dzsihadista csoportok többször indítottak már hasonló dróntámadást az országban.

Rovatok