Index Vakbarát Hírportál

Mateusz Morawiecki: Lengyelország határozottan elutasítja a menekültek elosztását

2023. október 6., péntek 13:46

Lengyelország határozottan elutasítja a menekültek elosztását az uniós tagállamok között a Brüsszelből és Berlinből érkező "diktátum" alapján - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális tanácskozásán Granadában pénteken.

A kormányfő szerint a tervezet kidolgozása során az unió „összejátszott” Donald Tusk volt lengyel miniszterelnökkel, az Európai Tanács korábbi elnökével.

Brüsszel Tusk pártjának támogatásával megkezdte a megvalósítani ezt a tervet, vagyis befogadni az illegális bevándorlókat, illetve azoknak az országokra, amelyek nem akarnak illegális bevándorlókat befogadni, drákói intézkedéseket vetnek ki

– fogalmazott Morawiecki.

Mint mondta, több uniós miniszterelnökkel egyeztetett, akik egyetértenek a paktumról alkotott lengyel állásponttal, de „félnek ettől a diktátumtól”. „Mi bizonyítottuk, hogy nem félünk” – jegyezte meg.

A miniszterelnök a vétó indokaként elsősorban a biztonsággal kapcsolatos aggályokat emelte ki Franciaországot, Hollandiát említve példaként, ahol „világossá vált, hogy az illegális bevándorlók az okai a biztonság hiányának az utcákon”, Svédországban pedig a hadsereget kellett bevetni az erőszakkal szemben.

Békét, biztonságot és kiszámíthatóságot akarunk

– hangsúlyozta Morawiecki hozzátéve, hogy megvédik a lengyelek biztonsághoz való jogát.

Rovatok