Index Vakbarát Hírportál

Vallási fanatizmusból rongált meg műemlékeket egy amerikai zsidó turista

2023. október 6., péntek 19:30

Letartóztattak egy amerikai zsidó turistát Jeruzsálemben, amiért több műalkotást megrongált egy múzeumban csütörtökön.

A rendőrség tájékoztatása szerint a negyvenéves férfi közölte, azért rongálta meg a  római szobrot, mert azok „bálványimádásnak számítanak, és így szembemennek a Tórával”.

A rendőrség elrendelte, hogy a vádlottat pszichiátriai vizsgálatnak vessék alá.

A múzeumban készült felvételeken Pallasz Athéné márványszobra megrongálva, egy másik antik istenség szobra pedig teljesen szétzúzva látható.

Jeruzsálemet számos vallás szent helynek tekinti, ezért egyes időszakokban, például a zsidó aratási ünnep, a Szukkót alatt megnő a feszültség a felekezetek között  – adta hírül az MTI.

A férfi ügyvédje, Nick Kaufman ezzel szemben azt mondta, hogy védence Jeruzsálem-szindrómában szenved. Ez a szindróma egy olyan módosult tudatállapotot jelöl, amelyben egyes Jeruzsálembe érkező látogatók – hirtelen és intenzív érzékcsalódás révén – bibliai személynek hiszik magukat, és amelyet Jeruzsálem vallásos vonzása okoz.

Az utóbbi időben több hasonló eset történt. Januárban zsidó tizenévesek sírokat rongáltak meg egy fontos jeruzsálemi keresztény temetőben, februárban pedig egy szintén amerikai zsidó turista megrongált egy Jézus-szobrot Jeruzsálem óvárosában.

Rovatok