Index Vakbarát Hírportál

Gátszakadás történt Kamerunban, legalább 23-an meghaltak

2023. október 9., hétfő 13:41

Kamerun fővárosában, Yaoundéban a heves esőzések következtében átszakadt egy gát, ami legkevesebb 23 ember halálát okozta.

A gyarmati időkben épített gát vasárnap délután, egy kis, helyi esővízzel megtelt tóból leömlő víztömeg következtében szakadt át – adta hírül az MTI.

A Reuters hírügynökség helyszínen tartózkodó újságírójának elmondása szerint legalább harminc ház semmisült meg a baleset következtében, és öt holttestre találtak rá az átszakadt gát helyszínén. A mentési munkákat az árvizek nehezítették, így

a helyi lakosoknak puszta kézzel kellett kihúzniuk a holttesteket a törmelékből.

Mbankolo szegény környékét érintette a legsúlyosabban a katasztrófa.

Szombaton a szomszédos Nigéria hatóságai arra figyelmeztették a lakosságot, hogy kilenc államban áradásokra kell számítani, miközben Kamerun megkezdte a víz kiengedését a Lagdo-gátból.

2022-ben a gátból kiengedett víz áradásokat és halálos áldozatokat okozott Nigériában, különösen a kameruni határon fekvő Benue államban.

Rovatok