Index Vakbarát Hírportál

Izraelben attól tartanak, hogy kétfrontos háború jöhet

2023. október 11., szerda 07:47 | aznap frissítve

Kedd éjszakáról szerdára virradóra folytatódtak az izraeli légicsapások a Gázai övezetben, az elmúlt 24 órában már a harmadik ellencsapás volt, ami összesen mintegy 450 célpont ellen irányult. Csapás érte a Hamász fegyvereseinek egyik központját, több kikötőt, valamint civilek lakta településeket is rakéták találtak el. Az Izraeli Védelmi Erők megölték a Hamász egyik búvárát is.

Mára véget ért közvetítésünk, köszönjük figyelmüket! 

21:45 Tárgyalások kezdőtek azzal kapcsolatban, hogy amerikai állampolgárok, valamint békés palesztin civilek miként hagyhatják el a Gázai övezetet – számolt be a CNN.

A hírportálnak először egy magas rangú izraeli tisztviselő beszélt erről. Elmondása szerint arról tárgyalnak, hogy az amerikai állampolgárokat az útlevelük felmutatása esetén engednék ki Gázából a rafahi határátkelőnél, ezen kívül pedig naponta 20 00 olyan civilt is kiengednének, akikről megbizonyosodnak, hogy nem jelentenek veszélyt (a Gázai övezet lakossága 2022-es becslések szerin 2,3 millió fő lehet).

A megegyezéshez szükség van az egyiptomi kormányzat beleegyezésére is. Az izraeli tisztviselő szerint Izrael érdekében áll, hogy minél több palesztin elhagyhassa Gázát. A rafahi határátkelőt kedden le kellett zárni. 

Utóbb Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere is megerősítette, hogy tárgyalások folynak arról, hogy egy humanitárius korridoron evakuálnák a civilek Gázából. Mint mondta, Izraellel és Egyiptommal is tárgyalnak, de részleteket egyelőre nem árulhat el. 

21:35 Az Európai Bizottság 24 órát adott Mark Zuckerbergnek arra, hogy részletezze, miként akadályozza meg cége a Hamász Izrael elleni meglepetésszerű támadásáról és a közelgő uniós választásokról szóló „manipulált” és „hamis” tartalmak terjedését – írja a BBC.

Sürgetem, hogy biztosítson gyors, pontos és teljes körű választ (legkésőbb a következő 24 órában)

– írta Thierry Breton belső piacért felelős biztos a Facebook és az Instagram tulajdonosa, a META amerikai technológiai vállalat elnökének. A levél egy nappal azután érkezett, hogy az uniós végrehajtó testület hasonló kéréssel fordult az X (korábbi nevén Twitter) közösségi médiaplatform tulajdonosához, Elon Muskhoz.

21:22 Újabb rakétaszirénák szólnak a Gázai övezet határán fekvő dél-izraeli városokban és falvakban, köztük Strodt és Nir Am is. Nir Amban az izraeli hadsereg szerint az elmúlt órában összecsapások zajlottak az izraeli hadsereg és egy olyan jármű között, amelyet az izraeli hadsereg egy Hamász-harcosokkal teli járműnek nevez.

Korábban egy Gázából indított rakéta csapódott be egy askelóni kórházba. Ezzel kapcsolatban az izraeli hatóságok közölték, hogy Ashkelontól délebbre most egyfajta katonai záróvonal létesült, így ha az emberek délre mennek, civilként vagy újságíróként, akkor Askelónba bejuthatnak, de tovább nem mehetnek – közölte az al-Dzsazíra.

20:47 John Kirby, az Egyesült Államok külügyminisztere elmondta, hogy egy második amerikai repülőgép-hordozót is bevetnek a térségben, de arról még nem született döntés, hogy a Földközi-tenger keleti részén állomásozik-e majd.

Kedden érkezett a Földközi-tenger keleti részébe a USS Gerald R Ford. Amerikai tisztviselők „elrettentő eszközként” jellemezték azt minden olyan szereplővel szemben, amely megpróbálná kihasználni az Izrael és a Hamász közötti eszkalációt.

Elmondta, hogy a USS Dwight D Eisenhower repülőgép-hordozó a jövő héten megkezdi hosszúra tervezett bevetését a Földközi-tengeren, „ahol szükség esetén rendelkezésre állnak majd”.

20:33 Az izraeli légierő szerint kizárt a Libanonból való beszivárgás. Mindezt azután közölték, hogy egy észak-izraeli regionális tanács vezetője azt mondta szerdán: Libanonból érkező siklóernyősök szálltak le Izrael területén belül.

A libanoni határról Izrael légterébe való beszivárgásról szóló jelentésekre reagálva, mostantól a beszivárgástól való félelem kizárt. Libanonból jelenleg nincsenek kilövések. Nincs riasztás

– mondta Daniel Hagari hadseregszóvivő egy televíziós nyilatkozatban.

Az izraeli hadsereg emellett visszavonta azt a felhívást, hogy az izraeliek országszerte keressenek menedéket – írja az al-Dzsazíra.

19:55 Hivatalosan meg nem erősített helyi sajtójelentések szerint a Gázai övezetben az izraeliek likvidálhatták a Hamász egyik alapítóját, Abu Oszamát.

A jelentésekben a New York Post szerint azt írják, hogy Oszama még kedden halt meg egy légicsapásban.

Rajta kívül két másik magas rangú Hamász-vezető, Zakariah Abu Ma’amar és Dzsawad Abu Samala is meghalhatott a légicsapásokban, ezt a Hamász is megerősítette a Washington Post szerint. Előbbi a terrorista akciók szervezésében vett részt, míg utóbbi a Hamász gazdasági minisztere volt. 

19:14 Az orosz-ukrán háborús közvetítésünkben írtunk arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Mohammed Shiá al-Szudáni iraki miniszterelnök is beszéltek egy konferencián a konfliktus okairól és lehetséges megoldásairól. Erről két külön posztban, itt és itt olvashat.

19:00 Aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy Izrael kétfrontos háborúra kényszerül, ha egy libanoni militáns csoport úgy dönt, hogy kihasználja az ország jelenlegi helyzetét. 

A Hezbollah már beismerte, hogy támadásokat intéz Izrael ellen. Mark Regev, Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök egyik főtanácsadója a Sky Newsnak azt mondta: már egy ideje aggódnak amiatt, hogy a Hezbollah eszkalálni fogja a helyzetet. 

Nem akarunk eszkalációt északon, de ha kétfrontos háborút kényszerítenek ránk, nem érhet minket meglepetés. Felkészültünk, készen állunk, és győzni fogunk. Nem könnyű, de egyetlen háború sem könnyű. Terveztünk erre a lehetőségre... és ha kell, kétfrontos háborút is tudunk vívni

– mondta. 

Arra a kérdésre, hogy Izrael újra megszállja-e a területet, Regev nem kívánt válaszolni, és azt mondta műsorvezetőnek, Mark Austinnak, hogy nem fog katonai taktikákat kommentálni.

18:48 Az Egyesült Államok szorosan figyeli a libanoni-izraeli határon zajló fejleményeket, és nem szeretné, ha a konfliktus kiszélesedne vagy kiterjedne – mondta John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.

Láttunk rakétatüzet Dél-Libanonból... Észak-Izraelbe. Nyilvánvalóan nagy aggodalommal figyeljük ezt. Nem akarjuk, hogy ez a konfliktus kiszélesedjen vagy kiterjedjen

– mondta Kirby az MSNBC-nek adott interjúban az al-Dzsazíra szerint.

Hozzátette, hogy Izraelnek nem áll érdekében, hogy egy második fronton kelljen harcolnia és védekeznie. Antonio Guterres ENSZ-főnök hasonlóképpen figyelmeztetett a Dél-Libanonból jelentett támadások miatt, hangsúlyozva, hogy el kell kerülni a konfliktus Izraelre való átterjedését.

18:21 Egy északi város izraeli lakosait felszólították, hogy maradjanak otthon és zárják be az ajtóikat egy „lehetséges beszivárgás” miatt. A figyelmeztetést az izraeli belügyi parancsnokság adta ki. 

Korábban az északi városok polgárait felszólították, hogy vonuljanak fedezékbe, miután „ellenséges repülőgépek” érkeztek Libanon felől.

17:47 A brit külügyminiszternek menekülnie kellett, amikor megszólaltak a szirénák Izraelben. James Cleverly brit külügyminisztert az izraeli külügyminisztérium által az X-en közzétett videón szirénaszó hallatszott, amint egy izraeli épületbe rohan.

A sziréna a Hamász közelgő rakétatűzére figyelmeztetett, és a dél-izraeli Ofakimban tett látogatása során szólalt meg. Az Egyesült Királyság nyugati szövetségeseivel együtt rendületlenül támogatásáról biztosította Izraelt, és elítélte a Hamász támadásait.

17:15 Vészhelyzeti egységkormány alakult Izraelben – jelentette be szerda délután Benjamin Netanjáhú miniszterelnök és Benni Ganc volt védelmi miniszter, az ellenzéki Nemzeti Egység Pártjának vezetője. 

A közlemény szerint egy szűk körű hadikormányt hoznak létre a konfliktus miatt. Ennek kizárólag Netanjáhú, Ganc, valamint Joáv Gallant védelmi miniszter lesznek a tagjai, továbbá megfigyelőként szerepet vállal benne Gadi Eizenkot nyugalmazott tábornok, illetve Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős miniszter.

Emellett a Nemzeti Egység több tagja is pozíciót kap a kormányzat egyéb testületeiben, továbbá az sincs kizárva, hogy a szűk hadikormányba később beveszik Jair Lapidot, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét (bár utóbbi korábban azt mondta, hogy addig nem csatlakozik, amíg az izraeli szélsőséges pártok a kormányban maradnak). 

17:00 A Jerusalem Post szerint a Reuters számolt be arról, hogy egy német kormányszóvivő nyilatkozott Irán érintettségéről a mostani konfliktusban.

Korábban Izrael Iránt vádolta meg azzal, hogy ők állnak a Hamász mostani támadása mögött (mivel az irániak évek óta támogatják a terrorszervezetet). A német kormányszóvivő azt mondta: ők egyelőre nem láttak konkrét bizonyítékot, amely ezt alátámasztaná.

Előzőleg a Hamász egyik magas beosztású vezetője, Ali Barake is úgy nyilatkozott, hogy Irán erről az akcióról nem tudott.

16:55 A Times of Israel szerint lövöldözés volt egy, a Gázai övezet közelében lévő kibucnál.

A lap szerint Zikimnél három terroristát öltek meg az izraeli hadsereg katonái. A helyi regionális tanács azt parancsolta a lakosoknak, hogy ha még nem evakuálták őket, akkor maradjanak az óvóhelyeken, amíg ez meg nem történik. 

Az izraeli hadsereg kedden visszaállította ugyan az ellenőrzést a gázai határkerítésnél, azonban közölték, hogy kisebb terrorista egységek továbbra is lehetnek Izraelben. Ezek egyikét találhatták most meg. 

16:47 A közösségi médiában több videó is megjelent az Izraelt ért csapásokkal összefüggésben. 

Mint írtuk, többek közt a Ben Gurion repteret is lőtte a Hamász. Az egyik felvételen az látható, hogy miként bújtak fedezékbe a reptéren tartózkodók. A járatokat ideiglenesen felfüggesztették. 

A csapás közvetlen előzménye lehetett, hogy az utóbbi órákban is érkeztek vissza izraeli tartalékosok más országokból a reptérre (egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy repülőkkel hozzák haza őket). Arról szintén megjelent legalább egy videó, hogy miként ünnepelték őket a reptéren.

A lentebb említett Barzilai kórháznál is készült helyszíni videó.

A brit i24 csatorna pedig élőben közvetítette azt, ahogy rakéták szálltak el felettük.

Mindeközben az Al-Kudsz Brigádok, a palesztinai Iszlamista Dzsihád mozgalom katonai szárnya az indításra előkészített rakétákról posztolt videót.

Videó készült egy mecsetről is, amelyet egy izraeli légicsapás semmisített meg Gázában még két napja. A Hamász gyakran hadi célokra (pl. fegyverek tárolására) használja ezeket az épületeket).

16:32 Az Izraeli Büntetés-végrehajtási Szolgálat vezetője, Katy Perry elrendelte az áramszolgáltatás leállítását a palesztin elítélteknek otthont adó börtönszárnyakban – írja a The Times of Israel.

A lépést nem indokolták.

16:24 Askelón városának egészségügyi tisztviselői azt mondták, hogy egy kórházat ért találat, de nincsenek áldozatok – írja az al-Dzsazíra.

Az askelóni Barzilai kórház gyermekfejlesztő központját közvetlen találat érte egy Gázából érkező lövedéktől

– közölte az egészségügyi intézmény szóvivője közleményében.

A Hamász közölte, hogy rakétát lőtt ki a Ben Gurion repülőtérre, de izraeli tisztviselők nem számoltak be arról, hogy találat érte volna a repteret. 

16:03 Az izraeli külügyminiszter, Eli Cohen osztott meg egy képet egy izraeli út melletti hirdetőtábláról az X-en, amely mellé azt írta: „Köszönöm, elnök úr”. A képen látható, amint köszönetet mondanak Joe Bidennek.

Az Egyesült Államok növeli az Izraelnek nyújtott katonai segélyt, az első amerikai fegyvereket szállító repülőgép előző nap érkezett meg Dél-Izraelbe. Az izraeli hadsereg közölte, hogy „fejlett lőszerek” érkeztek a Nevatim légibázisra, és „jelentős csapásokat és további forgatókönyvekre való felkészülést hivatottak lehetővé tenni”.

15:51 Lövöldözés volt egy Jeruzsálem közelében lévő ellenőrzőpontnál szerda délután. A Jerusalem Post szerint egy palesztin férfi támadt rá az ellenőrzőpontnál szolgáló egyenruhásokra.

Utóbbiak közül senki sem sérült meg, a támadót viszont agyonlőtték. Az előzetes vizsgálatok szerint a támadót egy másik palesztin férfival azért akarták őrizetbe venni az ellenőrök, mert illegálisan tartózkodtak Izraelben. A támadót már meg is bilincselték, ezután próbált meg rátámadni az egyenruhásokra, és ekkor lőtte őt agyon egy civil, aki beavatkozott az incidensbe. A támadón kívül a társa is sérüléseket szenvedett, őt kórházba vitték. 

A helyi regionális tanács vezetője azt kérte a civil lakosságtól, hogy ha van fegyverük, akkor vigyék magukkal és legyenek figyelmesek, mert bármikor megtörténhetnek ehhez hasonló incidensek. 

15:41 A Times of Israel szerint a korábbi, Tel-Avivban történt rakétatámadás után alig egy órával újabb rakétákat indított a Hamász a város és más települések ellen. 

Tel-Aviv déli része mellett Askelónban és a Gázai övezet közelében lévő izraeli településeken is szólnak a csapásveszélyre figyelmeztető szirénák. Károkról, áldozatokról egyelőre nem adtak hírt, az viszont kiderült, hogy az előző csapások egyikében négy ember kisebb sérüléseket szenvedett Izrael belső területén, miközben az óvóhelyre szaladtak. 

15:12 Számeh Sukri, Egyiptom külügyminisztere szerdán megbeszélést folytatott az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségének vezetőjével arról, hogyan lehetne segíteni a gázai civileknek.

Sukri figyelmeztetett a „veszélyes humanitárius helyzetre a Gázai övezetben”. Emellett kijelentette, országa „teljes mértékben támogatja az ENSZ-ügynökségeket” a humanitárius segélyek eljuttatásának biztosításában – írja a BBC a folyamatosan frissülő tudósításában.

Izrael lezárta a Gázai övezetbe vezető átkelőket, így az Egyiptom által ellenőrzött rafahi átkelő az egyetlen lehetséges útvonal a civilek számára.

14:59 Izrael középső részén megszólaltak a szirénák, mert a jelek szerint nagy hatótávolságú lövedékeket lőttek ki az ország felé.

A célba vett városok között van Tel-Aviv, Ramat Gan, Holon és Rehovot is. Egyelőre a Tel-Aviv környéki rakétatámadásról nem érkezett jelentés sérültekről – írja a The Times of Israel.

14:51 Recep Tayyip Erdogan török elnök aránytalannak nevezte Izrael válaszcsapását, amelyet a Hamász támadása után indítottak. Szerinte a Gázai övezet blokádja és bombázása egy „mészárlással” felérő válaszlépés volt – közölte az al-Dzsazíra.

Erdogan szerint a háborúnak is van „erkölcsisége”, de a hétvége óta tartó konfliktus elmérgesedése „nagyon súlyosan” megsértette ezt.

Az emberek legalapvetőbb szükségletei kielégítésének megakadályozása és olyan lakások bombázása, ahol civilek élnek – egyszóval a konfliktus mindenféle gyalázatos módszerrel való lefolytatása – nem háború, hanem mészárlás

– mondta, utalva arra, hogy Izrael elvágta a gázai áram- és vízellátást és lerombolta az infrastruktúrát.

14:32 Az Izraeli Nemzeti Bank olyan pénzügyi tranzakciókat azonosított, amelyeket a Gázába hurcolt túszok hitelkártyáival végeztek – jelentette az izraeli közszolgálati rádió szerdán.

A bank bejelentette, hogy befagyasztják a túszok bankszámláit. Szombat reggel óta mintegy 150-200 izraelit, katonákat és civileket, nőket és gyerekeket hurcoltak el az övezet környékéről Gázába. A hétvégi terrortámadás különösen súlyos gazdasági károkat okozott a Gázát körülvevő térségben – írja az MTI.

14:25 Az izraeli oktatási minisztérium bejelentette, hogy az iskolák távoktatásra állnak át – közölte a The Times of Israel. Az online tanulás „elsősorban az érzelmi és szociális szempontokra fog összpontosítani, valamint hogy erősítse az ellenálló képességet, illetve a helyzetnek megfelelő oktatási tartalmakra” – áll a minisztérium közleményében.

14:02 Ahogyan arra számítani lehetett, a Gázai övezetben veszélybe került az áramszolgáltatás, miután a terület egyetlen erőművéből kifogyott az üzemanyag. Ma reggel az energiaügyi hatóság szóvivője azt mondta, hogy az áram várhatóan brit idő szerint körülbelül 12 órakor fog elfogyni – írja a Sky News

Mindez az Izrael által elrendelt „teljes ostrom” közepette történt, amelynek során a gázai polgárok nem kapnak élelmiszert, vizet és áramot kívülről. Ez azt is jelenti, hogy tartalék generátorokról látják el a kórházakat, de azok maximum 2-4 napig bírják. Emellett ma este teljes sötétségbe borul az ország, valamint a háborús hírekhez való hozzáférés is nehezebb lesz. 

Az övezetben élő palesztinok jelenleg ott rekedtek, az Egyiptomba vezető határátkelőket lezárták.

Az izraeli csapások következtében több mint 1000 lakos halt meg a térségben, és 260 000 ember kényszerült lakóhelyét elhagyni.

13:55 James Cleverly brit külügyminiszter Izraelbe utazott, hogy szolidaritását fejezze ki az izraeli néppel – közölte a brit külügyminisztérium. A brit csúcsdiplomata látogatása azután történik, hogy Anthony Blinken amerikai külügyminiszter bejelentette, csütörtökön ő is Izraelbe érkezik – emlékeztetett az al-Dzsazíra.

12:35 Nazif Yilmaz török oktatásügyi miniszterhelyettes X-en azt írta, hogy Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök „meg fog halni” – vette észre a The Times of Israel.

Egy nap téged is le fognak lőni. Meg fogsz halni

– tweetelte válaszként Netanjáhú egyik videójára, amelyen a gázai csapások láthatók.

Mint arra a lap is emlékeztet, Netanjáhú a következő hónapokban látogatott volna Törökországba, miután elhalasztotta júliusi útját, mert pacemakert ültettek be neki. A múlt hónapban Erdogan és Netanjáhú New Yorkban találkozott egymással.

Az elmúlt évben felmelegedtek a török–izraeli kapcsolatok, miután a két ország vezetői között éveken át ellenségeskedés volt tapasztalható, főként a Hamász török támogatottsága miatt.

12:30 Az Izraeli Védelmi Erők X-oldalán arról írnak, hogy nemrég az IDF csapást mért a Hamász egyik fontos gázai operatív, politikai és katonai központjára, az Iszlám Egyetemre. „A Hamász az egyetemet fegyverkezési és katonai hírszerző kiképzőtáborrá alakította át” – állítja az X-csatorna. A pusztításról egy videót is közzétett a csatorna.

11:00 A Visegrád 24 X-csatorna szerint az izraeli férfiak hazarepülnek, hogy csatlakozzanak a hadsereghez.

10:40 A BBC az Izraeli Védelmi Erőket idézve azt írja, a Gázai övezeten kívülről, Libanonból rakétát lőttek ki egy izraeli katonai állás felé, ami a határnál van. Az IDF közlése szerint a páncéltörő rakéta al-Aramshe falu közelében csapódott be – az ország másik felén, mint ahol a Hamász támadást indított.

Nem ez az első eset, hogy az elmúlt napokban erőszak tört ki a libanoni határon. Az Irán által támogatott, de Izrael és a Nyugat nagy része által terrorista csoportként betiltott Hezbollah rakétákat lőtt ki Izraelre.

10:30 A BBC tudósítása szerint Gáza egyetlen erőműve három órán belül leáll – mondta a gázai energiahivatal vezetője, Jalal Ismail. A leállás helyi idő szerint 14 órakor következhet be.

9:35 A The Spectator Index X-csatorna arról ír, hogy 

Izrael nemzetbiztonsági minisztere szerint közeleg a gázai invázió.

9:30 Többórás szünet után újraindult a rakétatűz a Gázai övezet felől Izrael déli területeire – írja a The Times of Israel. Legalább egy közvetlen találatot jelentettek egy épületre Szderót egyik lakónegyedében.

A Magen David Adom mentőszolgálat szerint nincs sérültje a csapásnak. Az IDF szerint a terrorcsoportok szombat óta több mint 5000 rakétát lőttek ki Izraelre.

8:00 A BBC percről percre frissülő cikkében egy rövid videót tett közzé, amelyben Joe Biden és Benjámin Netanjáhú telefonál egymással. Az izraeli miniszterelnök megköszönte az Egyesült Államok támogatását, majd hozzátette:

a Hamász támadása a zsidók elleni egyik legsúlyosabb támadás volt a holokauszt óta.

Biden szerint a támadók „rosszabbak, mint az ISIS”.

7:45 Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint csapást mértek a Hamász több haditengerészeti létesítményére a Gázai övezetben. Ezenkívül az izraeli haditengerészeti erők megölték a Hamász egyik búvárát, aki megpróbált beszivárogni Izraelbe a gázai partokról.

Az IDF arról posztolt X-en, hogy Khan Júniszban és Gázaváros dokkjait hajókról, harci helikopterekről és a szárazföldről is lőtték.

A hadsereg felvételeket is közzétett a csapásokról:

Civileket ért légicsapás a Gázai övezetben

A palesztin belügyminisztérium alapján a CNN arról is ír, hogy intenzív légicsapások értek lakóövezeteket Dzsabalia keleti részén és a gázai Khan Júniszban lévő Qizan al-Najjar térségében. A közlemény szerint a támadások civilek otthonait vették célba, ezzel „súlyos sérüléseket okozva a polgárságnak”.

Az izraeli légierő közlése szerint éjszaka több tucat vadászgépük mért csapást több mint 200 célpontra a gázai Al-Furkán negyedben, ami állításuk szerint „egy terrorista gócpont, ahonnan a Hamász kidolgozza és végrehajtja támadásait”.

Ez volt a harmadik ellencsapás a térségben az elmúlt 24 órában, melynek során összesen 450 célpontot mértek be. 

Már több mint 1200 izraeli halt meg

Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Conricus alezredes friss tájékoztatást adott, amely szerint már legalább 1200 izraeli halt meg, akiknek „a túlnyomó része civil” és több mint 2700-an megsebesültek – írja a The Guardian. Az OSINTdefender X-csatorna szerint az IDF újabb 14 katona halálát jelentette, ezzel már 170-en vesztették életüket az Izraeli Védelmi Erők tagjai közül.

Elmondása szerint a halálos áldozatok száma nem azért ugrott meg, mert folyamatosak a harcok, hanem mert ahogy telik az idő, egyre több áldozat holttestét találják meg a különböző településeken.

A gázai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a támadásra adott megtorló akcióknak már legalább 900 halottja van a Gázai övezetben, 4500-an pedig megsebesültek – teszi hozzá az MTI. 

Az izraeli–palesztin konfliktusról szóló összefoglalónkat itt találja, a galériákért ide és ide kattintson.

Rovatok