Index Vakbarát Hírportál

Benjamin Netanjahu: A Hamász minden tagja halott ember

2023. október 12., csütörtök 06:02

Szerda este az izraeli köztévében mondott beszédet a szerda délután megalakult izraeli vészhelyzeti egységkormány több tagja is.

A The Times of Israel szerint Netanjahu indulatos hangnemben beszélt arról, hogy eltörlik a Hamászt.

Felidézte, hogy a terroristák embereket fejeztek le és égettek el élve, valamint nőket erőszakoltak meg, amivel szerinte még az Iszlám Államot is alulmúlták.

A Hamász minden tagja halott ember

– mondta a kormányfő. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok támogatása kritikus fontosságú a mostani helyzetben.

Most a háború ideje van itt 

Joáv Gallant védelmi miniszter azt mondta, hogy Izraelt a világ történetének legnagyobb terrortámadása érte, és 1945 óta nem történt ilyen a zsidó néppel, mint most. „A Hamászt, a Gázai övezet DAESH-ét [vagyis Iszlám Államát – a szerk.] eltöröljük a Föld színéről. Nincs olyan helyzet, amelyben megengedhető, hogy izraeli gyermekeket öljenek meg, majd büntetlenül csinálják tovább a dolgukat” – fogalmazott.

Benni Ganc volt védelmi miniszter, az ellenzék politikusa azt mondta, megérti az izraeliek „félelmét és fájdalmát” amiatt, hogy megszűnt a biztonságérzetük, de az izraeli hadsereg továbbra is a régió legerősebb hadereje. Hozzátette azt is, hogy a kormánnyal nem politikai okokból működik most együtt, hanem azért, mert Izrael sorsa a tét.

Az együttműködésünk egyértelmű győzelemhez vezet […] megvan az ideje a békének, és megvan az ideje a háborúnak is. Most a háborúnak van itt az ideje

– mondta.

Recep Tayyip Erdogan a túszokról tárgyalt, újabb amerikai hadihajó érkezik a térségbe 

Eközben Recep Tayyip Erdogan török elnök a török sajtó szerint tárgyalni kezdett a Hamásszal arról, hogy milyen feltételek mellett engednék el az Izraelben szombat óta elfogott túszokat (akiknek a számát 150-re becsülik). A Haber Türk török híroldal szerint Erdogan azon is dolgozik, hogy a konfliktus ne eszkalálódjon tovább. 

Az Egyesült Államok pedig közölte, hogy egy második repülőgép-hordozó hajója is Izrael közelébe érkezik hamarosan. John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő azt mondta, a USS Dwight D. Eisenhower anyahajó elérhető lesz „amennyiben szükség lesz rá”. Beszélt arról is, hogy aggasztónak tartják a Hezbollah által, Libanonból indított rakétatámadásokat.

Az előző napi fejleményeket ebben a cikkben foglaltuk össze.

Rovatok