Egy új kutatás szerint veszélyben lehet a sör egyik fontos hozzávalója, a komló. A termesztői nehéz és költséges küzdelmet folytatnak a hőmérséklet folyamatos emelkedésével, miközben az alkoholos ital iránti kereslet is növekszik.
Rossz hírekkel szolgált a sörkedvelőknek a Cseh Tudományos Akadémia és a Cambridge Egyetem kutatóinak közös tanulmánya. A Nature Communications online folyóiratban megjelent tudományos cikkük arra hívja fel a figyelmet, hogy a komló, amely a folyékony kenyér különleges, keserű ízét adja, egyre kevesebb helyen képes megteremni Európában. A növény a sör egyik elengedhetetlen hozzávalója, a víz, a maláta és az élesztő mellett.
A kutatás azt vizsgálta, hogy miként változott a legfontosabb termőterületek átlagos terméshozama 1971 és 2018 között. Sajnos az adatok azt mutatják, hogy
ezek a kulcsövezetek mára akár 20 százalékkal kevesebb komlót tudnak adni, mint a korábban.
Fontos megjegyezni, hogy ez a tanulmány ráadásul csak az öt évvel ezelőtti állapotokat mutatja. Az idei lehet a feljegyzett történelem eddigi legmelegebb éve, ami tovább nehezíti a mezőgazdaság helyzetét.
A gazdálkodók sokféleképpen próbálnak alkalmazkodni az időjárás viszontagságaihoz, például új öntözőrendszerekkel és azzal, hogy esősebb területekre költöztetik az ültetvényeket. Azonban az egyre szárazabb időjárás miatt az éves komlótermés mértéke folyamatosan csökken Európában. A tanulmány felhívja a mezőgazdászok figyelmét arra is, hogy ha nem alkalmazkodnak időben a felmelegedéshez, akkor a termésmutatók drasztikusan esni fognak. A helyzetet súlyosbítja, hogy a jó minőségű komló iránt évről évre nagyobb a kereslet. Ez elsősorban az erőteljes ízű kézműves sörök népszerűsége miatt van.
A komlót egyre körülményesebb termeszteni, ami a sör drágulásához vezethet. További érdekesség, hogy a kutatás szerint a jövőben az italnak rosszabb íze is lehet, mert
az extrém meleg miatt a keserű íz elsődleges forrása, vagyis az alfasav mennyisége csökkeni fog a komlóban.
Az alfasavak a növény tobozának lágy gyantájában találhatóak, a tanulmány előrejelzései szerint 2050-re ezek a keserű elemek 31 százalékkal kisebb mennyiségben fordulnak elő a komlóban, ezzel befolyásolva a vele ízesített termékek aromáját, ezáltal csökkentve minőségüket.
A sör az európai alkoholkultúra egyik alappillére, így hazánkban is ez a legnépszerűbb szeszesital. A magyarok összesen 6,4 millió hektoliter vásároltak belőle tavaly, azaz fejenként több mint 65 litert.
A sörfogyasztás közvetve-közvetlenül mintegy 20 ezer ember megélhetését biztosítja Magyarországon.
Az iparág azonban veszélyben van, a nagy mennyiségű üvegházhatású gázkibocsátás hatására a bolygónkon továbbra is emelkedik a hőmérséklet, az extrém meleg pedig nem csak a söripart, hanem az összes mezőgazdasági tevékenységet nehezíti és veszélyezteti.