Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Parlament által alapított díjat kapott a Tanítanék Mozgalom

2023. október 13., péntek 13:48

Magyarországon a Tanítanék Mozgalom kapta 2023-ban az Európai Polgár díjat. A kitüntetést a szervezet nevében Törley Katalin vette át pénteken Budapesten – közölte az MTI.

Lővei Andrea, az Európai Parlament kapcsolattartó irodájának vezetője köszöntőjében emlékeztetett, hogy az EP 2008-ban alapította a díjat. Hangsúlyozta, hogy a Tanítanék Mozgalom a kitüntetést az EU alapjogi chartájában lefektetett jogokért és értékekért való kiállásáért, a hazai oktatási rendszer jobbításáért végzett munkájáért, az oktatásban dolgozók helyzetének javításáért, valamint a jövő nemzedékekért való önzetlen és elkötelezett szakmai kiállásáért kapta.

A díjat átvevő Törley Katalin felszólalásában kiemelte, hogy az európai integráció alapjait olyan emberek fektették le, akik hittek az együttműködésben, egymás megértésének fontosságában, a közös építkezésben, a párbeszédben, mert tudták, hogy Európa számára nincs más vállalható alternatíva. 

Hangot adott azon meggyőződésének, hogy csak a szabad, befogadó, esélyt teremtő, tradíciókat megtartó, de innovációra is képes oktatási rendszerek segítségével lehet biztosítani a közös európai értékek és intézmények működését.

Így lehet elérni, hogy minden gyermek és fiatal megkapja az esélyt arra, hogy szabad és autonóm magyar állampolgárrá, európai polgárrá váljon

– mondta.

Kijelentette, hogy a Tanítanék Mozgalmat szakmájukra, emberi és szakmai méltóságukra büszke civilek hozták létre és tartják fent. A díj azon tízezreké, akik kiálltak a minőségi közoktatásért, egy szabad, demokratikus országért.

Ukrajna is szóba került

Törley Katalin megemlékezett az Ukrajnában és Izraelben dúló konfliktusokról, szolidaritását fejezte ki az értelmetlen agresszió és terror civil áldozatai felé, illetve együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.

A béke megteremtésének egyik kulcsa az oktatás, mégpedig az együtt oktatás és együtt nevelés, a magyar társadalmi béke megteremtésének is ez a záloga

– fogalmazott.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője, aki felterjesztőként és díjátadóként szólalt fel, emlékeztetett, hogy három évvel ezelőtt Iványi Gábor lelkész kapta meg a díjat, mert a legelesettebbekért küzd. A következő évben a Free SZFE diákjai, mert szabad egyetemért, szabad tanulásért küzdenek.

Az idei díjazott azért küzd, hogy a tanárok szabadon taníthassanak, a diákok szabadon tanulhassanak 

– emelte ki. Ezeket a díjakat a 21. század európai Magyarországán adják át, mert olyan dolgokért kell küzdeni, amelyeket a 20. században már mindenki teljesen természetesnek vett – hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció politikusa.

A Tanítanék Mozgalom nem volt hajlandó lehajtott fejjel eltűrni mindazt, ami ebben az országban történik, azt akarták, hogy hagyják őket szabadon tanítani, a diákokat pedig szabadon tanulni. Inspiráló és példamutató, hogy nem kell hallgatni, hanem megszervezhetjük magunkat, mert tettekre is szükség van, nem csak szándékra – mondta az EP-képviselő.

Orsós János, a miskolci Dr. Ámbédkar Iskola alapítója arról beszélt, hogy a társadalom kettészakadt, mert valami nincsen rendben. A Tanítanék Mozgalom azonban az a demokratikus közeg, amire az országnak szüksége lenne – mondta.

Rovatok