Index Vakbarát Hírportál

Meggyilkolták az izraeli kislányt, apja szerint ez még a legjobb forgatókönyv

2023. október 13., péntek 18:45

Áldás, hogy a lányomat megölték – mondta a CNN amerikai hírcsatornának egy gyászoló izraeli apa, Thomas Hand, akinek 8 éves kislányát meggyilkolták a Hamász fegyveres katonái. A férfi úgy véli: ennél sokkal rosszabb dolgok is történhettek volna gyermekével.

Thomas Handnak két elviselhetetlen napig kellett várnia a lányáról, Emilyről szóló hírekre, miután palesztin terroristák szombaton reggel 7 óra körül megrohamozták kibucukat, Be'eri-t,  és legalább 100 embert lemészároltak. Mint később kiderült, köztük az ő kislányát is – számolt be a CNN

Az összetört férfi a csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott: tulajdonképpen örül a hírnek, hogy 8 éves lányát, Emilyt a Hamász szörnyetegei megölték, ahelyett, hogy elrabolták és túszul ejtették volna. 

A szombat reggeli fegyveres támadás alatt már tudta, hogy a hadsereg hamarosan ott lesz, ezért reménykedett, imádkozott, hogy tartsanak ki még egy kicsit. 

A támadáskor a kibucot aznap körülbelül 12 órán keresztül lőtték, és ezalatt nem tudta, mi lett a gyermeke sorsa, ugyanis a kislány egy barátnőjénél aludt.

Nem túl gyakran fordult elő, de sajnos azon a bizonyos éjszakán – péntek este – a barátnőjénél aludt

– mesélte Hand.

Aminél még a halál is jobb

A gyászoló férfi könnyek között mesélt a pillanatról, amikor megtudta, hogy megtalálták a lánya holttestét. Elmondása szerint reakciója a megkönnyebbülés volt amiatt, hogy nem elrabolták 8 éves gyermeket. 

Azt mondták: »Megtaláltuk Emilyt.« Meghalt, én pedig így reagáltam: »Igen! Igen!«, és mosolyogtam, mert ez a legjobb hír azok közül a lehetőségek közül, amiket megismertem az elmúlt időszakban 

– mondta a síró édesapa.

A férfi tudta, hogy kislánya valószínűleg halott, vagy Gázába hurcolták. Elmondása szerint, amit ott tesznek az emberekkel, az a halálnál sokkal rosszabb. 

Nem lenne élelmük. Nem lenne vizük. Egy sötét szobában lenne, tele ki tudja, hány emberrel. És rettegne minden percben, órában, napban, és talán még évek múlva is. A halál tehát áldás volt. Abszolút áldás

– nyomatékosította Hand.

A Hamász becslések szerint 1200 izraelit mészárolt le a hétvégén, a palesztin terroristák több izraelit raboltak el, köztük mintegy 20 amerikait, akiknek a holléte továbbra is ismeretlen.

Elképzelhetetlen erőszakos cselekményeket követtek el ártatlan izraeliek ellen, többek között megerőszakolták és az utcán végigvonszolták nők és lányok holttestét, családokat égettek fel élve, és állítólag csecsemőket fejeztek le – számolt be a CNN. 

Az Index folyamatosan tudósít az izraeli–palesztin fegyveres konfliktusról, bővebben itt olvashat az eseményekről. 

Rovatok