Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz EP-képviselője szerint Brüsszel támogatásából a Hamásznak is juthatott

2023. október 14., szombat 12:41

Erős a gyanú, hogy a Brüsszel által a palesztinoknak nyújtott, összesen 691 millió eurónyi támogatásból nagy arányban juthatott a Hamász terrorszervezetnek is – mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombaton a pártja Facebook-oldalán megosztott videójában.

Gál Kinga a videóban megdöbbentőnek nevezte ezt a hírt, hangsúlyozva, a terrorszervezetek támogatása szöges ellentétben áll minden alapvető emberi normával, és joggal háborít fel minden jóérzésű európai embert. 

Hozzátette: elképzelhető, a vízhálózati fejlesztésekre szánt milliókat végül bomba- és rakétagyártásra fordíthatták a Hamász emberei. Ezt korábban több nemzetközi lap is megírta. 

„Ezt Brüsszelnek azonnal tisztáznia kell” – jelentette ki Gál Kinga, majd hozzátette: ezért támogatják a magyar biztos, Várhelyi Olivér javaslatát, miszerint a Palesztin Hatóságnak folyósított minden támogatást azonnal le kell állítani, és mindenre kiterjedő, alapos vizsgálat kell az eddig kiutalt támogatásokról.

„Brüsszelnek ebben a helyzetben nem szabad titkolóznia. Nem engedhetjük, hogy akár egy eurocent is terroristáknál landoljon, mert a Hamász szörnyű terrorja nem ismétlődhet meg” – közölte Gál Kinga, amit az MTI összegzett.

A kormány álláspontja világos

Korábban az Indexnek küldött válaszában a Kormányzati Tájékoztatási Központ egyértelművé tette: „A terrorizmus elfogadhatatlan, Magyarország Izrael mellett áll.”

Majd pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is leszögezte, hogy Magyarország mindig is a terrorizmus ellen lépett fel a nemzetközi politikában, akkor is, „ha ez valahol Afganisztánban”, vagy akkor is, ha a „Gázai övezet területén” történt.

Megjegyezte azt is: a legfontosabb most az, hogy minden magyart kihozzanak Izraelből, aki el akarja hagyni az országot.

Mint mondta, a magyar diplomácia feladata az, hogy elismerje Izrael önvédelmi jogát, és deeszkalációs politikát folytasson.

A kormányfő azt is elárulta, hogyan lehetne megakadályozni, hogy ne legyen államok közötti háború. Szerinte emlékeztetni kell magunkat arra, hogy „éppen kezdtek jól alakulni a dolgok”.

Itt Donald Trumpra gondolt, Orbán Viktor szerint ugyanis sokat javult az arab–izraeli kapcsolatrendszer az ő elnökségének idején. Nem tudja, most mi történhetett, ki állhat a támadások hátterében.

Rovatok