A második világháborúban sok bátor férfi és nő vette fel a harcot a frontvonalak mögött, azonban nemigen találni hasonlót ahhoz, amit egy kalandos életű lengyel kémnő véghez vitt. Utolsó akciójáról valószínűleg pontosan tudta, hogy a halálával végződhet, és a mai napig rejtély, ki volt a bérgyilkos, aki végzett vele.
A háborús évek borzalmai és a kilátástalanság sokakat sarkallt arra, hogy még olyan dolgokat is véghez vigyenek, amelyekről talán nem is tudták, hogy képesek rá. Egy Barbara Zawisza álnévvel élő lengyel kémnő – akit valójában Irena Illakowicznak hívtak, leánykori nevén pedig Irena Morzyckának – ezzel ellentétben mindig is bátor, veszélyt nem ismerő személy hírében állt, aki a második világháború során többek között az egyik lengyel ellenállási csoport titkosszolgálati ügynökeként tevékenykedett.
Illakowicz 1906-ban született Németországban, egy arisztokrata család gyermekeként, ám otthon a lengyel nyelvet beszélték. Ráadásul mindezt titokban kellett tenniük addig, amíg Lengyelország 1918-ban vissza nem nyerte függetlenségét, így a família ott telepedhetett le. Tekintve, hogy jómódúak voltak, az ifjú Irena elit iskolába járhatott, majd egy francia egyetemen folytathatta tanulmányait.
Ahogy egy szerző, Joanna Puchalska a lengyel hősnőkről írt könyvében arról beszámolt, Illakowicz jól bírta a fájdalmat, és több sportot is űzött, köztük a hegymászást és a síelést. Egyszer éppen az Alpokat mászta meg, amikor az egyik társa egy szakadékba esett. Nem sokáig habozott, egy kötéllel ereszkedett le hozzá, majd megragadta a holttestét, és még az sem rémítette meg, hogy a kötél a súlyuk alatt majdnem elszakadt. Az ügynök ebben az időben ismerte meg első férjét, Azis Zangeneht, Kurdisztán hercegének fiát, akinek párizsi palotájában éltek. Illakowicz annyira levette a lábáról férje családját, hogy a férfinak megtiltották, hogy háremet tartson. Egyéb kiváltságokat is kapott, így például a férfiakkal együtt vacsorázhatott.
Mint arról a kém lánya, Ligia a későbbiekben beszámolt, édesanyja a perzsa királyi család tagjaként sok kapcsolatra és barátra tett szert, bár személyisége mellett vonzó külseje amúgy is sok csodálót vonzott – és ki is használta külső adottságait. Ugyan Illakowicz számos privilégiummal rendelkezett, amellyel a perzsa kultúrában szinte egyik nő sem, férje nem mindent engedett meg számára. Többek között nem motorozhatott, így két év után elege lett, felpattant az egyik kétkerekűre, és meg sem állt Teheránig, ahol lengyel diplomaták segítettek neki visszajutni Lengyelországba. Ekkor már hét nyelven beszélt: lengyelül, franciául, angolul, perzsául, finnül, németül és oroszul, illetve sok baráttal rendelkezett szerte a világban. Akkor viszont valószínűleg még nem sejtette, a jövőben mennyire az előnyére fognak válni a kapcsolatai.
Az ügynök végül Lengyelországban ismerte meg második férjét, Jerzyt, akitől az Illakowicz vezetéknevet is kapta. Született egy közös lányuk, majd három évvel később kitört a második világháború, miután Németország 1939 szeptemberében támadást indított Lengyelország ellen. A mindig lázadó kémet ez arra késztette, hogy csatlakozzon egy ellenállási mozgalomhoz, a Zwiazek Jaszczurczyhoz, amely szabotázst tervezett végrehajtani Hitler csapatai ellen, és fontos hírszerzési információkat gyűjtöttek a briteknek. Egyik akciójuk részeként Illakowicznak 1940-ben titokban Berlinbe kellett utaznia, ám könnyen elvegyült, tekintve, hogy tökéletesen beszélt németül. Bárokba, kávézókba látogatott, ahol többek között magas rangú tisztviselőkkel elegyedett beszélgetésbe, a teljes kapcsolati hálóját kihasználta, így sok titkos információhoz jutott hozzá, amit egyből továbbított is az angoloknak.
Nem véletlen, hogy a Zwiazek Jaszczurczy-mozgalom igen hamar Hitler likvidálási listájának élére került, mivel az ellenséges csapatok mozgása mellett a britek rendelkezésére bocsátották például több tucat náci kém nevét és tartózkodási helyét. A németek egy külön egységet is létrehoztak SS-Sonderkommando ZJ néven abból a célból, hogy mihamarabb felszámolják a mozgalmat. Ennek eredményeképp tömeges letartóztatások kezdődtek a német és lengyel városokban, és számos ügynököt elkaptak, akiket előbb megkínoztak, majd guillotine-nal kivégeztek. Illakowicznak akkor még sikerült megmenekülnie, de a nácik tovább folytatták a hajtóvadászatot, és végül varsói otthonában tartoztatták le, majd börtönbe vitték, ahol hetekig tartó kihallgatáson próbálták szóra bírni őt.
Nem vagyok immúnis a fájdalomra, de tudok rajta uralkodni
– jelentette ki akkoriban Illakowicz, aki még lányának is azt tanácsolta, soha ne mutassa ki, ha fél.
Illakowicz a férje közbenjárásával kerülhetett át a majdaneki haláltáborba, amit 1941 októberében hoztak létre. Hét gázkamrával rendelkezett, és a nácik egyik legnagyobb megsemmisítő táborává vált. Ő volt a 284-es fogoly, de nem sokáig, mert a Zwiazek Jaszczurczy-mozgalom tagjai két hónappal később kimenekítették őt.
A ZJ-ből több férfi Gestapo-egyenruhába öltözött, és egy lopott autóval a tábor kapujához hajtott. Mutattak egy hamis okmányt, amelyben azt írták, hogy Irena tévedésből volt Majdaneken. Kiabáltak a személyzettel, hogy ez botrány, és azt követelték, mondják meg, milyen jogon tartják őt fogva a táborban. Aztán elrendelték, hogy a foglyot adják át Varsónak további vizsgálatok céljából
– írta Joanna Puchalska.
A kém Varsóba visszatérve szembesült azzal, hogy nemcsak a nácik, hanem a szovjetek is szemet vetettek Lengyelországra, ahol a Belügyi Népbiztosság, azaz az NKVD már felvette a kapcsolatot a kommunista szimpatizánsokkal. Illakowicz tudatában volt annak, hogy Sztálin Vörös Hadserege legalább akkora veszélyt jelent, mint a nácik – ahogy tudott arról a több ezer lengyelről is, akiket a szibériai gulágokba küldtek munkatáborokba, majd soha többé nem látták őket, illetve arról a 20 ezer lengyelről, akiket a katyini erdőben végeztek ki –, így csatlakozott a Gwardia Ludowa nevezetű lengyel kommunista szervezethez.
A mozgalom kezdetben a Vörös Hadsereg katonáiból állt, akiket nem sikerült elkapniuk a náciknak, ám más tagokat is toboroztak. Egy kémekből álló teljes hálózatot építettek ki, és a partizánmozgalmak egyre csak szaporodtak. Erre reagálva jelentette ki Sztálin 1943-ban, hogy a szovjet partizánok ellen harcoló lengyelek német ügynökök és a lengyel nép ellenségei. Később pedig parancsba adta, hogy a lengyel partizáncsoportokat, amelyeket nem lengyelek, hanem németek alkotják, meg kell semmisíteni.
Illakowicz tisztában volt azzal, hogy a szervezetében a Gestapo mellett az NKVD ügynökei, illetve más lengyel ellenállási csoportok tagjai is jelen vannak, így csak idő kérdése volt, mikor jönnek rá, hogy ő felelős több szovjet partizáncsoport és kém likvidálásáért. Annak érdekében, hogy még többet tudjon meg a szovjet csapatokról, a német katonai hírszerzés, az Abwehr egyik tisztjét csábította el, akitől megtudta, hogy Varsó külvárosában van egy rádióállomás, ahol a kommunisták tartották a kapcsolatot egymással.
Irenának oda kellett volna mennie, nagy valószínűséggel azért, hogy olyan információkat szerezzen, amelyeket később a varsói szovjet ügynökök felszámolására használnának fel. Mielőtt elindult volna, hogy találkozzon a kapcsolattartójával, Illakowicz ügynöktársához fordult, aki szakmája szerint fogorvos volt, és azt mondta: »Ha nem jövök vissza este 10-ig, hívja a férjemet. Tudni fogja, mit kell tennie«
– tette hozzá Joanna Puchalska szerző.
A lengyel ügynök 1943. október 4-én indult el a találkozóra, ám férje későbbi elmondása szerint már előre sejtette, hogy ez csapda lesz. Illakowicz még a nagy kockázat ellenére is belevágott, mivel a legkisebb sikert is előrehaladásnak ítélte meg. Azon az őszön éppen kijárási tilalmat rendeltek el, így az üres utcán rajta és a kapcsolattartóján kívül aligha lehetett bárki más. Bár a kém mindig hordott magánál fegyvert és egy boxert, azt a támadást, ami azon az estén érte, nem tudta kivédeni. A Polna utca 42. száma előtt elegyedett beszélgetésbe a férfival, aki abban a pillanatban, hogy Illakowicz hátat fordított neki, lövést adott le rá.
Láttam egy nagyon szép nőt az egyik, egy férfit a másik irányból. Megálltak a 42-es szám előtt, és beszélgetni kezdtek. Egyértelműen ismerték egymást. Néhány perc múlva a nő megfordult és elindult. Ekkor a férfi elővette a fegyverét, és tarkón lőtte. Amikor a nő a földre esett, a férfi föléje állt, és ismét a tarkójába adott le egy lövést. Aztán megfordult, és elment
– mondta egy tanú az ügynök lányának.
Ahogy a kém özvegye évekkel később elmondta, neje volt a legbátrabb és legkülönlegesebb ember, akit valaha ismert, és pont a bátorsága volt az, ami végül a sírba vitte. Bár Irena Illakowicz halála óta 80 év telt már el, azóta sem derült ki, ki volt az a bérgyilkos, aki meghúzta a ravaszt.