Index Vakbarát Hírportál

Felháborodtak az erdélyiek az észak-erdélyi autópálya viaduktja miatt

2023. október 16., hétfő 16:27

Nyílt levélben tiltakoznak az erdélyi Magyarnádas (Nadaselu) lakói, hogy ne a falu temetője fölé épüljön az észak-erdélyi autópálya egyik viaduktja – írta hétfőn a Monitorul de Cluj román lap. Emellett azt is kifogásolják, hogy nem kaptak elegendő tájékoztatást, és több hektár földet is elvettek tőlük, mégsem azokon a területeken épül fel a viadukt.

A magyarok által is lakott Kolozs megyei településen élők kifogásolják, hogy a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) úgy módosítja a sztráda korábbi nyomvonalát, hogy egy viadukt átszelné a temetőt vagy fölötte haladna – idézi nyílt levelüket internetes oldalán a lap.

A több mint 200 helybéli által aláírt nyílt levélben kérik a CNAIRt, álljon el a tervtől.

A petíciót a román kormányhoz, a Nép Ügyvédjéhez, a Kolozs megyei prefektúrához és önkormányzathoz, a községközpont, Magyargorbó önkormányzatához és az ortodox egyházmegyéhez is eljuttatták – írja az MTI.

A probléma, hogy a módosított nyomvonal a házaiktól is csak pár száz méterre haladna, de azt is kifogásolják, hogy a CNAIR azután változtat, hogy az építési munkálatokhoz korábban több hektár mezőgazdasági területet sajátítottak ki és tettek tönkre.

Felróják továbbá azt is, hogy az országos társaság nem tájékoztatta a falu közösségét a módosításról.

Hangsúlyozzák: nem tagadják a sztráda szükségességét, de kérik az illetékeseket, találjanak más megoldást a viadukt megépítésére. A jelenlegi környezetvédelmi szempontból is kifogásolható zaj- és légszennyezésnek teszi ki a település lakóit.

Kérik, hogy az eredeti nyomvonalon folytatódjon a munka, ne érintse a temetőt, és tájékoztassák őket annak menetéről, veszélyeiről.

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerint a Magyarnádast a Szilágy megyei Magyarzsomborral (Zimbor) összekötő 30 kilométeres szakasz az észak-erdélyi autópálya legnehezebb része a földcsuszamlásveszély miatt. Az Economedia.ro gazdasági portál korábban azt írta, a CNAIR épp emiatt döntött úgy, hogy Magyarnádasnál 1,2 kilométeres, Pusztatopánál (Topa Mica) kétkilométeres viaduktot épít a kritikus részek elkerülésére.

Rovatok